ÉLD AZ ÉLETED!!

Teréz anya: Az élet himnusza

Az élet egyetlen – ezért vedd komolyan!
Az élet szép – csodáld meg!
Az élet boldogság – ízleld!
Az élet álom – tedd valósággá!
Az élet kihívás – fogadd el!
Az élet kötelesség – teljesítsd!
Az élet játék – játszd!

 

Az élet vagyon – használd fel!
Az élet szeretet – add át magad!
Az élet titok – fejtsd meg!
Az élet ígéret – teljesítsd!
Az élet szomorúság – győzd le!
Az élet dal – énekeld!
Az élet küzdelem – harcold meg!
Az élet kaland – vállald!
Az élet jutalom – érdemeld ki!
Az élet élet – éljed!

Menni kell !Ébredj hát fel!

Néha elbotlunk és vétkezünk.
Van, amikor el is süllyedünk.
Olykor szürke, fakó lesz a táj.

De fel kell állnunk, továbbmenni muszáj! 

Néha álmaink sokáig váratnak.

S elveszítjük odaadásunkat.

Talán eljön az is, amikor egyedül ébredünk.

De akkor is tovább kell küzdenünk!

Sokszor és sokat vágyódunk, tervezünk, bár nem mindig ugyanoda érkezünk.

Szívünk hasogat, annyira bánt.

De erősnek kell lenni; hidd el, muszáj!

Hibáinkat kiradírozni nem lehet.

Nem törhet össze az sem, ki már nem szeret.

Az élet tele van próba tételekkel.

De menni kell, hát kelj végre fel!

A pillangó

Tudod,a pillangót ha elszeretnéd kapni,soha nem szabad üldöznöd. Ha üldözöd a pillangó csak azért is elmenekül előled.Felszáll a magasba. Te pedig lent maradsz.És a buta pillangót nem érdekli más csak önmaga. És nem foglalkozik veled,aki lent maradtál.De ha ...nem üldözöd a pillangót, csak leülsz nyugodtan,nézel rá,a pillangó felfigyel rád. Várja,hogy te is üldözni kezdj,s ő a magasból nézzen rád. Titokban azonban mindig azt kívánja: te legyél más.Ha nem üldözöd,a pillangó már szinte csak rád figyel. El szeretné nyerni a tetszésed.S ha te ekkora egy virágra,a napra nézel, a pillangó dühödten fog feléd röppenni. Féltékeny lesz,s addig illegi-billegeti magát,míg újra rá nem figyelsz. És ha te szereted ezt a pillangót,nem kezded el üldözni. S o olyan közel megy hozzád,hogy láthatod szárnyának csodálatos mintáit, színeit. Megismered.Ekkora a pillangó rászáll az arcodra,s a te mosolyodtól,a te könnyedtől válik varázs pillangóvá,a Te varázs pillangóddá,olyanná amilyenné Te szeretnéd.

Nem értettem!

Soha nem értettem az embereket..annyi és annyi kis öröm lapul a szív mélyén..és mindig csak a fájdalmat látjuk egymásban. Ha valami rossz történik már rögtön meg akarunk halni, és amikor ezeken túllépünk rájövünk, hogy mégis érdemes élni. Ember társainkat kihasználjuk, és nem vesszük észre rajtuk, hogy nekik is problémájuk van..és csak egy ölelő kézre lenne szükségük..ilyen az ember..és mégis van olyan aki mindig nyel..nyeli a másik problémáit..a fájdalmait..és ő nem kap ebből vissza semmi együttérzést..amikor majd ő elveszik a világból, minden egyes önző ember észreveszi h kitéptek a szívéből egy darabot..de későn döbben rá.

Wass Albert - Virágtemetés

Volt egyszer egy ember, aki az ő  háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének.

 De az oszlopot nem márványból faragta, nem Kőből építette, hanem ezer,

 meg ezer apró csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze. 

És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.

 De az oszlop csak épült, egyre épült,

 mert az ember hittel a szívében építette az o Istenének.

 És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták:

 majd a legelső szél összedönti. És jött az első szél: és nem döntötte össze.

 És jött a második szél: és az sem döntötte össze. És akárhány szél jött, 

egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot,

 amely hittel épült. És az emberek, akik ezt látták,

 csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. 

És egy napon berohantak az udvarára. és ledöntötték az o oszlopát. 

És az ember nem szitkozódott és nem sírt,

 hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett

 új oszlopot építeni az ő Istenének. És az oszlopot most sem faragta márványból,

 sem nem építette kőből,

 hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.

Akkor tudod meg ha...

"Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod: - Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani."
(Müller Péter)

A fájdalom

"A fájdalom sokféleképpen jelentkezik. Egy kis szúrás, vagy égető érzés, a váratlan fájdalom, a mindennapok szokványos fájdalmai. És ott van az a fájdalom, amit nem nyelünk le, az a hatalmas nagy fájdalom, ami minden más érzést elnyom, feledteti a világ többi dolgát. A végén csak arra gondolunk, mennyire fáj, ami történt. Hogy hogy kezeljük a fájdalmat, az rajtunk áll: érzéstelenítünk, elhessegetjük, felvállaljuk, letagadjuk, de néhányunknak az a leghatásosabb gyógymód, ha valahogy átvergődünk rajta."

A szív

A szív a legfurcsább csavargó, 

Vigyázzatok reá nagyon! 

A megszokás halála néki, 

De mindig kész van útra kélni, 

Ha nyílik rája alkalom. 

A szív a legfurcsább csavargó, 

A tolvaj-utat kedveli, 

Hiába tiltja tilalomfa, 

Nem hajt veszélyre, tilalomra, 

Még vakmerőbben megy neki. 

A szív a legfurcsább csavargó, 

Minden lépése új talány: 

Onnan szalad, hol rája várnak 

S hívatlanul oson be másnap 

Pár ragyogó szem ablakán. 

A szív a legfurcsább csavargó, 

Ne bánjatok durván vele! 

Mert ahonnan elűzték egyszer, 

Hívhatják vissza bár ezerszer, 

Nem látják többet sohase. 

A szív a legfurcsább csavargó - 

Dölyfös kacajjal elszalad, 

Hogy megalázva, elgyötörve 

Vissza lopódznék a küszöbre, 

Hol csupa dacból...megszakad.

"Ne kergesd el a szomorúságot. 

Oktalanul jön, talán öregszel ilyen pillanatokban,

talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől.

S mégis: a szomorúság megszépíti az életet...

Először is: az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök.

Emlékezz csak... 

Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, 

ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden nemesebb lesz, a tárgyak is,

emlékeid is. A szomorúság nagy erő.

Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna.

A dolgok sejtelmesebbek,

egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben.

Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál,

milyen bübörgő  és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ,

milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül!"

Levente 15-én volt 13 éves. Boldog Szülinapot!

Szülinapra B árhová is sodorjon a sors O lykor talán meg is gyötör. L eszek én neked tükör D e elkészüljél nekem gyors. O nnastól, hogy megszülettél G ratulálnak neked sokan. SZ erencsések vagyunk, hogy megszülettél Ü nnepeljük hát ezt meg mostan. L egyen itt mindenki, aki fontos E ste felköszöntünk, pont most. T e is vigadj hát mivelünk É s észre sem veszed, máris ünneplünk. S oha nem kell, hogy egyedül légy N incs olyan út hová egyedül mégy. A nnyi mindent mondhatnék még Rólad P edig soraim lassan elfogynak, akárcsak a mondat. O nnantól, hogy befejezem versemet T e is szeress úgy, ahogy mi szeretünk Tégedet.

Papp Péter

A legszebb a világon..

A legsszebb a világon

A legszebb nap? - A ma.

A legnagyobb akadály? - A félelem.

A legkönnyebb? - Tévedni.

Minden rossz gyökere? - Az egoizmus, az önzés.

A legszebb szórakozás? - A munka.

A legveszedelmesebb vereség? - A bátorság hiánya.

A legjobb tanítók? - A gyerekek.

A legszükségesebb szükségszerűség? - Önmagamat ajándékozni.

Mi boldogít a legteljesebben? - A másik embernek hasznára lenni.

A legveszedelmesebb hiba? - A rossz kedélyállapot.

A legközönségesebb érzés? - A bosszú és a gyűlölet.

A legszebb ajándék? - A megérzés, az együttérzés.

A nélkülözhetetlen? - Az otthon, a valahová tartozás.

A jóleső érzés? - A belső béke.

A legjobb megoldás? - Az optimizmus.

A legnagyobb megelégedettség? - Az elvégzett kötelesség.

A legnagyobb erő a világon? - A hit.

A legfontosabb emberek? - A szülők.

A legszebb a világon? - A szeretet.

,,Ebben az életben nem tehetünk nagy dolgokat.Csak kis dolgokat

tehetünk nagy szeretettel."

,,A testi betegségre ott vannak a gyógyszerek, de a magányt,

kétségbeesést és reménytelenséget egyedül a szeretet képes meggyógyítani."

FARKAS ISTVÁN: HA TEHETNÉM

Ha tehetném, minden síró gyermek

arcáról letörölném a könnyeket,

az éhezőknek adnék kenyeret

és soha el nem fogyó szeretetet.

Ha tehetném, mesélnék nekik,

hogy örömtől csillogjanak szemeik,

és szép tiszta világot alkotnék

melyben a szeretet volna az érték,

s a pénz haszontalan szemét.

Én csak a jó emberek szívét

kérném segítségül ahhoz,

hogy eljussunk a boldogsághoz.

Ha tehetném, mindenkit érző emberré

varázsolnék, szeretettel telivé,

nem akarna másnak rosszat senki,

csak örömet, vidámságot adni.

Ha tehetném, az egész világot

megkérném: hozzanak virágot,

s mindenki adjon egy szálat annak,

akit eddig igaztalanul bántottak.

Virágeső hullana minden felé,

s gyermeki tiszta lélekké

változna minden gyűlölködő szív

s az égen feszülne szivárvány szív.

Amíg vannak kik szeretnek!Köszönöm a szülinapi köszöntést!

Amíg vannank, akik szeretnek,

van éretelme az életednek.

Mindegy, hogy rohannak az évek,

ha érzed melegét egy kéznek.

Még érdemes reggel felkelni,

ha van kinek kenyeret szelni.

ÖRÜLJ A PERCNEK!

DE, ha magány a sorsod,

ha a gondot egyedül hordod,

erőt is ad hozzá az élet.

Találd meg mindenben a szépet.

A nap rád is úgy süt, mint másra,

ne gondolj hát az elmúlásra.

ÖRÜLJ?HOGY ÉLHETSZ!

Nincs fekete és nincs fehér,

de az elmúlás mindent elér.

Nincs tűz, mely örökké lobogna,

fényét más világok felé ontva.

Nincs folyó, mely örökre megmarad,

előbb-utóbb minden forrás elapad.

Nincs érzelem, mely örökké él,

a harag idővel megbékél.

Nincs az a szerelem, ami el nem vetél,

Gyűlölet, melyet nem koptat a szél.

Öröm, melyet nem sápaszt a tél.

Bánat, melyet nem gúnyol a remény.

A fény kialszik, s a helyén a sötétség sem örök,

Élet-halál, ők is csupán eszközök.

Mert a változás az egyetlen,

mely mindíg tombol szüntelen.

Ami nem alkuszik soha.

Hiába hiszi a sok ostoba,

hogy bármi, ami létezik úgy marad.

Mert mindíg lesz új a nap alatt.

A világgal nincs baj!

Egyedül ültem le olvasni a parkba,

Szomorú fűzfának védő árnyékában.

A csalódottságra volt elég jó okom,

Megbántott a világ, ezt vettem zokon.

Ha ettől még nem lett volna elég rossz a napom,

Elém állt egy kisfiú, izgatott volt nagyon.

Kipirult, s kifulladt a játék hevében,

Felhevülten így szólt:"Néni ide nézzen!"

Kezében el hervadt virág kornyadozott,

Lankadt szirmai tán nem látták a napot.

Halott virágával küldtem volna tova,

Mosolyt színleltem hát, s bámultam máshova.

Nem ment el, sőt inkább mellém ült a padra,

Virágját szaglászta, s mondta kisvártatva:

"Az illata csodás, s bizony szép is nagyon.

Itt szedtem magának, tiszta szívvel adom."

Haldokló virág volt, mit átadott,

Ragyogó színe rég megkopott.

Tudtam azonban, el kell fogadnom,

A fiú különben tán sosem hagy nyugton.

Nyúltam a növényért, hogy elvegyem tőle,

De ő csak tartotta fel, a levegőbe.

Addig nem tűnt fel, ekkor vettem észre,

A fiúcska nem lát, mert hogy vak szegényke.

Hangom megremegett, szememben könny égett,

Meg köszöntem neki, hogy talált ilyen szépet.

,,Szívesen"mondta és vidáman elfutott,

Nem tudta, hogy bennem mily mély nyomot hagyott.

Eltűnődtem rajta, vajon mint láthatta,

Hogy ez a nő a fűzfa alatt önmagát siratta.

Honnan vette észre borús keservemet?

Talán a szívével lát jól ez a gyerek?

A vak gyermek szemével végre megértettem,

A világgal nincs baj, itt a hiba bennem.

Nem láttam meg eddig, milyen szép az élet,

Megfogadtam, hogy ezután élvezem a szépet.

A hervatag kórót orromhoz emeltem,

Gyönyörű rózsának illatát éreztem.

Közben a fiúcska új gazzal kezében,

Egy gyanútlan öregembert készült felvidítani éppen. 

Rabindranath Tagore : A gyermekek világa...

Szeretnék egy zugot gyermekeim  szívének tündér világában.

Tudom, hogy a csillagokkal beszélgetnek, és az ég lehajol hozzájuk, hogy megsimogassák:

szelíd felhők és szivárványok szórakoztassák.

Ők, akik szótlannak és mozdulatlannak tettetik magukat,

millió mesével odalopóznak az ablakához, és ezüst tálcákon ragyogó játékokat hoznak.

Szeretnék a gyermekeim lelkének országútján menni, ahol nincsenek határok.

Ahol a történelemben ismeretlen királyoknak apródok visznek céltalan üzeneteket;

Ahol az Ész a törvényekből papír sárkányt csinál, a szél a hátára veszi és felrepül vele,

s az Igazság megszabadítja minden bilincsétől a Tényeket.

Mindannyian törött cserépedények vagyunk!

Kínában egy víz hordozónak

volt két nagy cserépedénye.

Annak a botnak egy-egy végén lógtak,

amit a nyakában hordott.

Az egyik edényen volt egy repedés,

míg a másik tökéletes volt és mindig

egy teljes adag vizet szállított.

A pataktól a házig tartó hosszú

séta végén a megrepedt edény,

már csak félig volt vízzel.

Két teljes évig ez így ment,

mindennap a víz hordozó már csak

másfél edény vizet szállított

vissza a házba.

Természetesen a tökéletes

edény büszke volt a teljesítményére,

hisz tökéletesen csinálta.

De a szegény törött cserép szégyellte

a tökéletlenségét,

és nyomorultnak érezte magát,

hogy csak fele annyit tudott teljesíteni.

A két év keserűség után egyik nap

megszólította a víz hordozót a pataknál. Szégyellem magam,

mert a víz szivárog egész úton hazafelé.

A víz hordozó így válaszolt a cserépnek: -Észrevetted,hogy az ösvényen a

virágok csak a te oldaladon nyílnak,

s a másik cserép oldalán nem?

Ez azért van így,

mert én mindig tudtam a fogyatékosságodról,

és virágmagot szórtam az ösvénynek

erre az oldalára.

Minden nap te locsoltad őket,

amíg visszasétáltunk.

Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat,hogy az asztalt díszítsem velük.

Ha nem lennél olyan,

amilyen vagy,

akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná

be a házamat.

Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk,

a saját különleges hibáinkkal.

De ezek a törések és a hibák

teszik az életünket olyan nagyon

érdekessé és értékessé.

Csak el kell fogadnunk magunkat

és mindenki mást is olyannak,

amilyen,és meglátni a jót másokban.

Hisz Isten szemében mindennek

és mindenkinek egyedi,

fontos és áldott helye és feladata van.

LÉVAI ZSUZSA: BOLDOGSÁG...

"Azt mondják, meg van mindened,

pénz, a lakás és annyi más...

Mi az, amit még kivánsz?

- Nincs boldogság! - mondom én -

az élet így mit sem ér!

- Mi a boldogság? - kérdezik.

Mit mondjak hát most nekik?...

Mindenkinek valami más!

Ki nem lát - látni a színeket,

anyának - a kisgyermeket,

ki szegény az - pénzre vágyik,

fedél annak - aki ázik,

ki éhes - annak a kenyér,

társ annak - ki egyedül él.

Másnak egészen egyszerű,

csupa hétköznapi dolgok:

csak annyi, hogy valaki vár,

és kérdezi: -Óh, jössz-e már?

Néha egy símogatás, vagy

talán egy bohókás mosoly,

egy ölelés, egy futó csók.

Máskor egyetlen szál virág!

ÓH, EZERARCÚ A BOLDOGSÁG!"

Anyaság

"Az anyaság a legtitokzatosabb szentség a világon. Fájdalomban, 

könnyben születik, mérhetetlen öröm és bánat fakad belőle, de 

nagyobb boldogságot nem adhat semmi, 

mint anyának lenni."

Édesanyámnak

Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd, engem nem ér semmi bánat!

Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal fáradni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve,
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! -
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem - milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen  édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Amikor öreg leszel rá gondolsz.

Adj az embereknek többet, mint amire vágynak, és ezt teljes szívedből tedd.

Akárhányszor azt mondod "Szeretlek", gondold komolyan.

Akárhányszor azt mondod: "Sajnálom", mindig nézz a másik szemébe.

Soha ne hagyd figyelmen kívül mások álmait.

Szeress mélyen és szenvedélyesen. Megsérülhetsz, de ez az egyetlen módja annak,

hogy valóban teljes életet élj.

Kezelj minden egyet nem értést tisztán, de ne támadj.

Beszélj lassan, de gondolkozz gyorsan.

Ne feledd, hogy a legnagyobb szerelem és a legnagyobb eredmények hordozzák 

magukban a legnagyobb kockázatot.

Ha esetleg veszítettél, tanulj belőle.

Ne feledd: tiszteld önmagad,tisztelj mindenki mást, és légy felelős a tetteidért.

Ne hagyd, hogy kis szóváltás vessen véget egy nagyszerű barátságnak.

Akárhányszor rájössz, hogy hibáztál, tegyél meg mindent, hogy helyrehozd. 

Azonnal.

Vállald a kihívásokat, de ne feledd el a korlátaidat.

Ne feledd, hogy van amikor a csend a legjobb válasz.

Élj egy jó és becsületes életet. Amikor öreg leszel és rá gondolsz,

jó érzés lesz újra átélni.

(Tantra Indiából)

Egyszer megérted fiam .Péternek

Egyszer, ha már elérhetetlen
távolságban leszek tőled fiam
és vánszorgó lábnyomom is elfújja a szél,
nem hagyva magad körül porszemnyi
emléket sem, mi rólam mesél,
jusson eszedbe gyermekkorod
mosolygó napjai.
Láss magad előtt egy képet,
ahol ketten állunk, te meg én...
Talán hároméves lehettél,
mikor határozott szavakkal mondtad
- szeretlek-
S abban a pillanatban
valami leírhatatlanul jó érzés melengette
lelkemet
Hittem, hogy az életnek,
ennél boldogabb percei nincsenek,
nem lehetnek,
mert, aki így szeret, az soha
nem fájdíthat szíveket.
Emlékszel arra, mikor sírós szemeiddel
esdőn néztél rám
s én féltő mozdulattal hajoltam hozzád,
hogy karomba vegyelek,
mert, ha ölelhettelek,
felszáradtak arcunkról a könnyek
s napfénnyé változtak
az ereszekre lecsorgó, hulló esőcseppek.
Emlékszel, elengedtelek,
mikor szabadságra vágytál.
Repülhettél, mint a szárnyait kitáró sas,
mely, akkor is átszeli a tengert,
ha tajtékzó hullám sodorja...


De az a sas, az a sas, fiam,
a végtelenbe szállva is tudja,
honnan indult el, és hol van
régi otthona...

Azt mondta egyszer a kicsi kéz a nagynak:

- Te hatalmas kéz, szükségem van terád,

mert nélküled szinte semmit sem érek.

Éreznem kell a tenyered melegét,

mikor felébredek, és mellettem megjelensz.

Amikor éhezem, és táplálékot adsz, és segítesz,

hogy megmaradjak, és felépíthetem apró ajándékaim.

Velem vagy midőn járni tanulok,

s hozzád futok, ha félelem gyötör.

Kérlek, ne hagyj el, maradj velem!

S a nagy kéz így válaszolt a kicsinek:

- Te kicsi kéz, szükségem van terád,

hogy belém kapaszkodj és megragadj.

Hadd érezzem kedveskedésedet, mert

érted kell kezet fognom sokakkal,

de játszani és mosolyogni sem tudok,

csak veled együtt, mikor átölellek,

s veled együtt felfedezem újra a világot,

a csodálatos, kicsiny dolgokat.

Hadd érezzem jóságodat, azt, hogy szeretsz,

veled együtt tudok ma kérni is,

és hálát adva megköszönni dolgokat.

Légy mindig velem, erősítsd a kezem…

Hinned kell!

Hinned kell a boldogság lehetőségében, hogy csakugyan boldog légy. Az vagy, amit gondolsz, és csak azt tudod elgondolni, amiben hiszel. Ne gondolj a veszteségedre, mert veszteségek érnek. Ne gondolj a szomorúságra, mert a mélybe taszít. A jó gondolat: ajándék, szárnyalás, magasba vágyás, felemelkedés...Élni csupán a legtisztább vágyak szerint érdemes. Attól függően, hogy vágyaink keserűek vagy édesek, fanyar vagy boldog lesz az életünk. Képzeld el, amit kívánsz, és kívánd, amit elképzeltél. A boldogság vágy, a képzelet, hit, a cselekedet megvalósulás."

HINNI KELL!

Az álom.

Az álom valami, amire igazán vágysz, ami igazán fontos neked. Az álom valami, amit elképzeltél, és amiről nem szabad lemondanod. Mindegy, hogy nem érti senki, mindegy, hogy mit gondolnak róla. Ez a Te álmod, és mindet meg kell tenned érte, hogy valóra váltsd!

Mindent. Nem szabad, hogy érdekeljen, mit gondolnak róla az emberek, nem szabad, hogy hagyd elrabolni álmaid. Ha a szíved szólít, követned kell szavát.

GERGŐ 16 éves lett.BOLDOG SZÜLINAPOT !

Érted-e fiam, a nyelvet mit beszélek 

a füledbe súgott szót, szeretlek, 

vagy elég hallanod a versnek ritmusát, 

hogy megértsd a hozzád írt prózát? 

Világod nyelvét kevesen ismerik 

jelzéseid néha félre értelmezik, 

én értem minden szavad 

tudom, hogy milyen tiszta vagy. 

Azért vagyok neked, 

hogy boldoggá tegyem az életed. 

Megóvjalak minden rossztól, 

az emberi gonoszságtól. 

Kicsiny világodba beengedtél, 

feltétel nélkül megszerettél. 

Fohászkodom mindennap, 

hogy sokáig velem maradj!

Álmod,vágyad szerteszét.

 Elhitted a sok mesét.

 Most ne rázd az ég felé két kezed, 

Ő odafent semmiről nem tehet.

 Már tudod mit érnek a halk szavak,

 hát kiálts,hogy mások is halljanak!

Amire emlékszünk

Ha a boldogságot kutatod, belül keresd, emlékezeted roppant nagy csarnokában.

Itt tied az ég, a föld, a tenger, a csillagok. Itt találkozhatsz önmagaddal. 

Csak egyetlen egy nem lehet a tied: a perc, amelyet elfeledtél.

Amire nem emlékszünk, már nem a miénk...

Az emberek bebarangolják a világot, megcsodálják a hegyek égre meredő csúcsait,

a tenger egekig ívelö hullámait, a folyók félelmetes kanyargásait,

az óceán végtelenjét és a csillagok semmibe tűnését. Csodálnak,

miközben elfelejtenek emlékezni.

Boldogtalan, aki emlékeire ügyet sem vet,

és boldog ezek szerint csak az lehet, aki emlékezni képes.

"Játszani kellene, bolondozni, komédiázni. Könnyedén venni az életet."

Erősnek lenni!

”Ki mondja meg, vajon meddig lehet, hogy mindennap, mindenhol erős legyek. A csönd volna jó, kicsit könnyebb napok, ne kérdezz semmit, ha látod, hogy fáradt vagyok.”

Mivel mi határozzuk meg, hogy mire gondolunk, ezért a boldogságunk szükségszerűen saját kezünkben van. Senki sem tölt gondolatokat a fejünkbe.

Ahhoz, hogy boldogok legyünk, a boldog gondolatokra kell koncentrálnunk. Mégis milyen gyakran tesszük az ellenkezőjét! És milyen gyakran előfordul, hogy fel sem figyelünk arra, ha megdicsérnek minket, viszont még hetek múlva is egy barátságtalan megjegyzésen rágódunk! Ha megengeded, hogy egy rossz élmény vagy egy kellemetlen megjegyzés kösse le gondolataidat, akkor ennek viselni fogod a következményeit. Emékezz rá: te kontrollálod a gondolataidat.

A legtöbb ember csak pár percig emlékszik a dicséretekre és évekig a sértésekre. Gyűjtik a szemetet, olyan hulladékot hordanak magukkal, amivel húsz évvel ezelőtt dobálták meg ők

"Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata.A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal.Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap,a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja:"Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!"  Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni."                           

Az élet apró csodái!

Csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha
hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen.
Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor
megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk
észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne,
mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap,
és semmiben sem különbözne a holnaptól.
De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot.
Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és
a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik
különbözőnek a többitől.
Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban
a csillagok minden ereje belénk száll,
és segítségükkel csodákra leszünk képesek.
A boldogság sokszor áldás - de általában meg kell harcolnunk érte.
A mágikus pillanat segít, hogy megváltozzunk, és
elinduljunk az álmaink után.
Lehet, hogy szenvedni fogunk, nehéz pillanatokat
élünk át, és sok csalódás ér - de ennek egyszer
vége lesz, és nem hagy gyógyíthatatlan sebeket. És
amikor túl vagyunk mindenen, emelt fővel tekinthetünk vissza.
Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni.
Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem ábrándul
ki, és nem is szenved úgy,
mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot
követnek. De amikor visszatekint -
hiszen mindannyian visszatekintünk-, meghallja,
amit a szíve súg:
"Mit csináltál azzal a rengeteg csodával, amit
Isten elhintett a hétköznapjaidban?
Mit csináltál azokkal a talentumokkal, amelyeket
Rád bízott a Mestered?
Elástad mindet egy mély gödörbe, mert féltél,
hogy elveszíted őket.
Íme hát az örökséged: a bizonyosság, hogy
eltékozoltad az életed."
Szerencsétlen az, aki hallja ezeket a szavakat.
Mert ettől kezdve már ő is hinne a csodákban,
életének mágikus pillanatait azonban örökre
elveszítette.

/ Paulo Coelho /

A szem!

“A szem, amelyikkel a világot látod, a te szemed. Külső szemeddel az emberekre figyelsz, belső szemedet megőrzöd önmagadnak.

Amikor visszatekintesz, nem magadat látod, mert nem tükörbe nézel, hanem az embereket.

Hogyan vélekedsz a többiekről? Amikor másokra figyelsz, amikor másokat ítélsz meg, úgy véled, szemed csalhatatlan.

Milyennek látod önmagad? Amikor tükröt tartasz magad elé, egy számodra kedves lényt pillantasz meg. Ismert vonásait szereted, mert biztonságot nyújtanak neked; ismeretlen arcát, melyek olykor téged is meglepnek, megértéssel fogadod.

Vajon ugyanígy teszel a többiekkel is?” (Tatiosz)

Ha eljön a nap!

Ha eljön majd a nap, amikor már öregnek láttok, pedig még nem is leszek az,

 legyetek hozzám türelmesek és próbáljatok megérteni!

 Ha leeszem a ruhámat......, ha nem tudok rendesen felöltözni ......, 

legyetek türelemmel hozzám! Jusson eszetekbe azok az idők, 

amikor én tanítottalak benneteket erre! Ha beszélek Hozzátok, 

és ezerszer elismétlem ugyanazt a dolgot ......., ne szakítsatok félbe .......,

 hallgassatok végig! Amikor kicsik voltatok, ezerszer kellett elolvasnom ugyanazt a mesét,

 míg el nem aludtatok!

Ha nem akarok megmosakodni sem, ne szégyenítsetek meg, sem ne feddjetek meg érte ......., 

jusson eszetekbe az a millió ötlet, amit kitaláltam , hogy rá tudjalak venni 

benneteket a mosdásra!

Ha látjátok, hogy milyen tudatlan vagyok a technikai újdonságokkal kapcsolatban, ....... 

adjatok elég időt, és ne nézzetek rám gúnyos mosollyal .......!

Megtanítottalak sok mindenre benneteket......., hogy egyetek jókat, öltözködjetek 

szépen .......,hogy hogyan nézzetek szembe az élettel!

Ha néha nem emlékszem dolgokra vagy elvesztem beszélgetésünk fonalát .......,

 adjatok gondolkodási időt, hogy eszembe jusson ......., és ha még sem sikerül megtennem,

 ne legyetek idegesek rám ......., és ami a legfontosabb, az nem a mondanivalóm, hanem az,

 hogy Veletek legyek, és figyeljetek rám.......!

Ha valaha nem akarok enni, ne erőltessétek! Jól tudom, mikor kell ennem és mikor nem!

Ha gyenge lábaim nem engednek sétálni, ....... Nyújtsatok kezet ......., ugyanúgy, 

ahogy azt én tettem mikor Ti tanultatok járni!

És amikor egy napon azt mondom nektek, hogy nem akarok tovább élni.......,

 hogy meg akarok halni ....... ne legyetek dühösek rám ....... 

egyszer ezt is meg fogjátok érteni .......!

Próbáljátok meg megérteni, hogy a koromat nem megéltem, hanem túléltem!

Egy nap majd megértitek, hogy minden hibám ellenére, mindig a legjobbat akartam Nektek,

 és hogy az utat szerettem volna előkészíteni !

Ne érezzetek szomorúságot, sem dühöt vagy tehetetlenséget, ha a közeletekben vagyok! 

Legyetek mellettem, próbáljatok meg megérteni, és segítsetek nekem, ahogy azt én tettem,

 amikor megszülettetek!

Segítsetek járnom....... segítsetek befejezni utam szeretettel és türelemmel!

 Megfizetlek majd Benneteket egy mosollyal és azzal a mérhetetlen nagy szeretettel, 

amellyel mindig is szerettelek!

Szeretlek benneteket Gyermekeim!

Azt kérdezed tőlem?

Azt kérdezed tőlem..lehet-e egyszerre többet is szeretni,nekem pedig az jutott eszembe,hogy aki kimondja a szót,Szeretlek,az mindig tudja-e mi az,amit mondott,ismeri-e a szónak az értelmét.....a mély értelmét,tudja-e,mit jelent szeretni,vagy csak magát,és azt a másikat hitegeti,mikor magányos,mikor kedves szóra vágyik,mikor azt szeretné,valaki lenne,aki esténként mellé bújna,vagy csak biztonságra vágyik,ami nem baj...az ember egyedül gyámoltalan,gyámoltalanná tette magát az elmúlástól való félelmében..de erről az érzésről szól a szeretet?vajon a vágy beteljesülése maga a szeretet?

Tudod,olyan a kérdésed,mintha azt kérdeznéd,tud-e az ember két gyönyörű festményt festeni,talán igen,talán nem,de ahhoz,hogy joggal kérdezd,egyet már festenie kellett.De míg egyet se,addig rossz a kérdés,igen,abban igazad van,sokféle lehet a szeretet,ha összeraknánk,gúlát építhetnénk belőle,aminek a csúcsán nincs több,mint egyetlen szeretet.

Volt egyszer egy rózsakert....

Milliónyi rózsa öntötte nap, mint nap illatát,élte mindennapos életét.A zsenge rügyekből egyszer,egyszerre pattant ki két egyformán harmatos rózsabimbó.Külsőre teljesen egyformák voltak ugyan,ám mindketten mást gondoltak rövidke életükről.

Az egyik így gondolkodott:

-Gyönyörű ez a reggel,amint a nap kisüt,széttárom szirmaimat,hogy aki csak erre jár,élvezhesse illatomat.

Így is tett.Amint a nap sugarai megsimogatták,kinyílt és bőven ontotta bódító illatát.Ám még szinte dél sem volt,szirmai hervadni kezdtek,és estére teljesen elhervadt.

A másik hatalmas rózsabimbó így gondolkodott:

-Én bizony nem fogok akárkinek illatozni.Az én illatom különlegesebb,mint a többieké.Csak annak tárom ki szirmaimat,hagyom élvezni illatom,akit én választok ki,aki érdemes erre...

Múltak az órák,de ő senkit nem talált megfelelőnek magához.Így jött el az este,és ez a rózsabimbó is elpusztult,anélkül,hogy kinyílt volna.

Várj!

Ha többféle út kínálkozik számodra, és nem tudod, melyiket válaszd, semmiképp se bízd a döntést a véletlenre, hanem ülj le és várj. Várj még és még. Ne mozdulj, ne szólj, csak hallgasd a szíved. S mikor beszélni kezd hozzád, állj fel, és menj, amerre visz.

Olyan régóta élek ezen a földön...

"Olyan régóta élek ezen a földön. Sose tagadtam le a hibáimat. Nem szeretem a tökéletes embereket. Megéri, hogy bura alatt élj, csak mert attól félsz, hogy megsebesülsz? Van értelme lakat alá zárni a lelkedet, csak azért, nehogy kirabolja valaki? Éld az életet, ahogy neked tetszik. És amikor mélyre kerülsz, legyen bátorságod kimondani: Csak azért sem adom fel! Kezdem elölről! Semmi nyavalygás vagy siránkozás! Az élet szép,  feltéve, hogy éled. Amikor vele együtt haladsz. Néha sárban, máskor meg rózsakertben. Őrizd meg az emlékeidet, és lépj tovább... Bolyongás a létünk ebben a világban. Bolyongás ég és föld között."

Boldogság és annak madara !

Nem biztos, hogy kék

Nem biztos, hogy madár.

Nem biztos, hogy boldogság.

De felröppen az égben, s folytatja útját a levegőben,

és a legnagyobb hiányérzet legapróbb kielégülése

is képes megteremteni ezt a

-csupán pillanatokban mérhető-szárnyalásra késztető állapotot.

A tibeti mesék között bukkanhatunk hasonlóra.

"az emberek éheztek, fáztak, és nem tudták, milyen az: boldognak lenni"

A boldogság madara énekel, hangjaival teremteni tud.

Eljutni hozzá, meghallani dalát-ehhez minden kínok kínját járva vezet az út.

A megpróbáltatásoktól való félelem, a megalkuvás gyávasága, az emberi akarat s az ezt tápláló hit feladása maga a halál, mert süketté lesz az ember.

Nem hallhatja meg a madár énekét.

Mert a madarat nem kívül kell keresni, repülni nem lehet az égben, dalt hallani, megérezni a boldogság ritmusát nem lehet

-csak legbelül igazán.

Búcsú nélkül ne indulj útra!

Élj úgy, mintha csak a mai nap lenne,

a szemedben mosollyal és nevetve.

Talán könnyebb az élet szeretve,

ha jó kedvvel nézel mindenre.

Búcsú nélkül soha ne indulj útra,

ha megérkezel, ölelj meg újra,

és ne gondolj, csak a mai napra,

reményünk lehet csak a holnapra!

Becsüld meg, hogy ránk süt a Nap,

minden ölelést és forró csókokat,

hogy tavaszi eső mossa arcodat,

csodáld meg a tarka virágokat!

Becsüld meg az emberi szeretetet,

és nagyon köszönd meg Istenednek,

hogy a mai napot megadta neked.

De a holnapit nem ígérte meg!

A szerelem

"A szerelem lehet egy választás, és lehet váratlan… lehet reménykedni benne, és lehet önzetlen Leginkább az vigasztal, hogy a szerelemnek megvan a maga hatalma; akkor toppan be az életünkbe, amikor a legkevésbé számítunk rá, vagy leginkább szükségünk van rá, és úgy változtatja meg a dolgokat, ahogy sosem tartottuk lehetségesnek. Mindig tudatában vagyunk, hogy valahol ott van, kint - és amikor rájövünk, hogy valójában megvan bennünk, az nagyon megnyugtató.”

/Laura Linney/

Vigyázz a szememre!

Volt egyszer egy vak lány.

Gyűlölte magát a vakságáért.

És gyűlölt mindenkit,

kivéve szerető barátját.

Ő mindig mellette állt,

mindenben segítette.

Egy nap azt mondta a lány:

- Ha látni tudnék,

hozzád mennék feleségül.

Egy napon valaki ajándékozott

neki egy pár szemét.

Mikor levették a kötést, látott.

Látta a barátját is.

Ő megkérdezte:

- Most, hogy már látsz,

hozzám jössz feleségül?

A lány ránézett és látta, hogy a barátja vak.

Már a fiú becsukott szeme is sokkolta.

Erre nem számított.

Már a gondolattól is irtózott,

hogy egy életen keresztül a

csukott szemeit nézze.

Így nemet mondott neki,és a

 barátja elment.

A lány másnap levelet kapott tőle,

amiben ez állt:

- Kérlek vigyázz a szemeimre!!!

Fontos vagy nekem!

Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő,

hogy minden osztálytársuk nevét írják föl

egy lapra úgy, hogy a nevek

mellett maradjon egy kis üres hely.

Gondolják meg, mi a legjobb,

amit mondani tudnak a

társaikról,

 és azt írják a nevek mellé.

 Egy teljes órába telt, mire

mindenki elkészült

 és mielőtt elhagyták az osztálytermet,

a lapot átadták a tanárnőnek.

Hétvégén a tanárnő minden

diák nevét

fölírta egy papírlapra

és mellé a kedves megjegyzéseket,

amelyeket a tanulótársak írtak róla.

Hétfőn minden tanuló megkapta a

listáját.

Már kis idő múlva mindegyik nevetett.

Tényleg? -

hallatszott a suttogás...

 Nem is tudtam, hogy én valakinek

is jelentek valamit!-

és Nem tudtam, hogy a többiek

ennyire kedvelnek -

szóltak a megjegyzések.

Ezután senki nem emlegette többé a listát.

 A tanárnő nem tudta,

 hogy a diákok egymás közt,

vagy esetleg a szüleikkel

beszéltek-e róla,

de nem is törődött vele.

A feladat elérte a célját.

A tanulók elégedettek voltak

magukkal és a társaikkal.

Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban,

 és a tanárnő elment a tanítványa temetésére ..

A templomot megtöltötte a sok barát.

Egyik a másik után

 - akik szerették vagy ismerték a fiatalembert

- odamentek a koporsóhoz,

és lerótták utolsó kegyeletüket.

 A tanárnő a sor végén lépett

oda és imádkozott a koporsó mellett.

 Ahogyan ott állt, az egyik

koporsóvivő katona megszólította:

Ön a matematika tanárnője volt Mark-nak?

 Ő igent bólintott.

 Erre a fiú azt mondta:

Mark nagyon

gyakran beszélt magáról.

A temetés után összegyűltek

Mark régi osztálytársai.

 Mark szülei is ott voltak és

 szemmel láthatóan alig várták,

hogy beszélhessenek a tanárnővel.

Valamit szeretnénk mutatni

 - mondta az apa

és előhúzott egy pénztárcát a zsebéből.

Ezt találták,

amikor a fiunk elesett.

 Úgy gondoltuk, Ön meg fogja ismerni.

A pénztárcából előhúzott egy

erősen gyűrött lapot, amelyet nyilván összeragasztottak,

sokszor összehajtogattak

és széthajtottak már.

A tanárnő -

anélkül, hogy odanézett volna

 - tudta, hogy ez egyike volt

azoknak a lapoknak,

 amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket

az osztálytársak írtak Markról.

Nagyon szeretnénk Önnek

megköszönni,

hogy ezt a feladatot adta az osztálynak

- mondta Mark anyja.

Amint látja,

Mark nagyon megbecsülte.

A többi régi tanítvány is összegyűlt

a tanárnő körül.

Charlie elmosolyodott és azt mondta:

Nekem is megvan még a listám.

 Az íróasztalom felső fiókjában őrzöm.

Chuck

felesége pedig így szólt:

 Chuck megkért, hogy a listát ragasszam

 be az esküvői albumba.

Az enyém is megvan még -

mondta Marily. A

naplómban tartom.

Ekkor Vicki, egy másik osztálytársuk a

zsebnaptárát vette elő,

és megmutatta a használattól

 megkopott és

foszladozó listát a többieknek.

Mindig magamnál hordom -

mondta Vicki, és hozzátette:

Meg vagyok győződve,

 hogy mindnyájan megőriztük azt a listát.

Várnai Zseni:Csodák csodája

 

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés... tavasz!

Az élet!

Az életben a lényeges dolgok ingyen kaphatók: a gondos anya, a nap és a barátság. Hely az asztalnál és egy szivélyes ölelés. A tavasz fénye. Egy gyerek nevetése. Egy madár éneke. A patak csobogása. A fák árnya. A tenger hullámai. A nap és az éj. A nyugalom és a csend. A hetedik nap. Az élet és a halál. Embernek lenni a földön.

Március 15

NEMZETI DAL
Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Az úton menni kell

"Tudod, mostanában sokszor gondolok arra, 

hogy az úton menni kell, 

akár csukott szemmel, csukott füllel is,

de nem körülnézni, 

nem figyelni a szemeket, ki mit szól hozzá. 

Oda kell lépni, ahova az

ember úgy érzi, 

lépnie kell.

Mert a taps is, a füttyögés is megzavarja az embert, 

és akkor zavarában, vagy hiúságában eltéveszti a célt. 

A saját célját. 

Mert a taps is, a füttyögés is tereli az embert oda, 

ahol a megfelelni akarás van. 

De az életnek nem szabad megengedni, 

hogy produkcióvá silányuljon. 

Nem szabad, hogy mások

mondják meg, 

az merre induljon, kit

válasszon, 

ki való hozzá, kit illik

szeretnie. 

Mi lesz jó neki.

Nem szabad hallani se a füttyöt, se a tapsot, 

ha az ember el akarja érni a célt, 

ami neki van kijelölve. 

És megmagyarázni se kell azt, hogy miért úgy, 

miért arra.

Mert aki magyarázkodás nélkül nem érti, 

az soha nem fogja megérteni. 

Az csak azt hallja, amit hallani szeretne."