ÉLD AZ ÉLETED!!

Teréz anya: Az élet himnusza

Az élet egyetlen – ezért vedd komolyan!
Az élet szép – csodáld meg!
Az élet boldogság – ízleld!
Az élet álom – tedd valósággá!
Az élet kihívás – fogadd el!
Az élet kötelesség – teljesítsd!
Az élet játék – játszd!

 

Az élet vagyon – használd fel!
Az élet szeretet – add át magad!
Az élet titok – fejtsd meg!
Az élet ígéret – teljesítsd!
Az élet szomorúság – győzd le!
Az élet dal – énekeld!
Az élet küzdelem – harcold meg!
Az élet kaland – vállald!
Az élet jutalom – érdemeld ki!
Az élet élet – éljed!

Menni kell !Ébredj hát fel!

Néha elbotlunk és vétkezünk.
Van, amikor el is süllyedünk.
Olykor szürke, fakó lesz a táj.

De fel kell állnunk, továbbmenni muszáj! 

Néha álmaink sokáig váratnak.

S elveszítjük odaadásunkat.

Talán eljön az is, amikor egyedül ébredünk.

De akkor is tovább kell küzdenünk!

Sokszor és sokat vágyódunk, tervezünk, bár nem mindig ugyanoda érkezünk.

Szívünk hasogat, annyira bánt.

De erősnek kell lenni; hidd el, muszáj!

Hibáinkat kiradírozni nem lehet.

Nem törhet össze az sem, ki már nem szeret.

Az élet tele van próba tételekkel.

De menni kell, hát kelj végre fel!

A pillangó

Tudod,a pillangót ha elszeretnéd kapni,soha nem szabad üldöznöd. Ha üldözöd a pillangó csak azért is elmenekül előled.Felszáll a magasba. Te pedig lent maradsz.És a buta pillangót nem érdekli más csak önmaga. És nem foglalkozik veled,aki lent maradtál.De ha ...nem üldözöd a pillangót, csak leülsz nyugodtan,nézel rá,a pillangó felfigyel rád. Várja,hogy te is üldözni kezdj,s ő a magasból nézzen rád. Titokban azonban mindig azt kívánja: te legyél más.Ha nem üldözöd,a pillangó már szinte csak rád figyel. El szeretné nyerni a tetszésed.S ha te ekkora egy virágra,a napra nézel, a pillangó dühödten fog feléd röppenni. Féltékeny lesz,s addig illegi-billegeti magát,míg újra rá nem figyelsz. És ha te szereted ezt a pillangót,nem kezded el üldözni. S o olyan közel megy hozzád,hogy láthatod szárnyának csodálatos mintáit, színeit. Megismered.Ekkora a pillangó rászáll az arcodra,s a te mosolyodtól,a te könnyedtől válik varázs pillangóvá,a Te varázs pillangóddá,olyanná amilyenné Te szeretnéd.

Nem értettem!

Soha nem értettem az embereket..annyi és annyi kis öröm lapul a szív mélyén..és mindig csak a fájdalmat látjuk egymásban. Ha valami rossz történik már rögtön meg akarunk halni, és amikor ezeken túllépünk rájövünk, hogy mégis érdemes élni. Ember társainkat kihasználjuk, és nem vesszük észre rajtuk, hogy nekik is problémájuk van..és csak egy ölelő kézre lenne szükségük..ilyen az ember..és mégis van olyan aki mindig nyel..nyeli a másik problémáit..a fájdalmait..és ő nem kap ebből vissza semmi együttérzést..amikor majd ő elveszik a világból, minden egyes önző ember észreveszi h kitéptek a szívéből egy darabot..de későn döbben rá.

Wass Albert - Virágtemetés

Volt egyszer egy ember, aki az ő  háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének.

 De az oszlopot nem márványból faragta, nem Kőből építette, hanem ezer,

 meg ezer apró csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze. 

És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.

 De az oszlop csak épült, egyre épült,

 mert az ember hittel a szívében építette az o Istenének.

 És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták:

 majd a legelső szél összedönti. És jött az első szél: és nem döntötte össze.

 És jött a második szél: és az sem döntötte össze. És akárhány szél jött, 

egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot,

 amely hittel épült. És az emberek, akik ezt látták,

 csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. 

És egy napon berohantak az udvarára. és ledöntötték az o oszlopát. 

És az ember nem szitkozódott és nem sírt,

 hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett

 új oszlopot építeni az ő Istenének. És az oszlopot most sem faragta márványból,

 sem nem építette kőből,

 hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.

Akkor tudod meg ha...

"Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod: - Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani."
(Müller Péter)

A fájdalom

"A fájdalom sokféleképpen jelentkezik. Egy kis szúrás, vagy égető érzés, a váratlan fájdalom, a mindennapok szokványos fájdalmai. És ott van az a fájdalom, amit nem nyelünk le, az a hatalmas nagy fájdalom, ami minden más érzést elnyom, feledteti a világ többi dolgát. A végén csak arra gondolunk, mennyire fáj, ami történt. Hogy hogy kezeljük a fájdalmat, az rajtunk áll: érzéstelenítünk, elhessegetjük, felvállaljuk, letagadjuk, de néhányunknak az a leghatásosabb gyógymód, ha valahogy átvergődünk rajta."

A szív

A szív a legfurcsább csavargó, 

Vigyázzatok reá nagyon! 

A megszokás halála néki, 

De mindig kész van útra kélni, 

Ha nyílik rája alkalom. 

A szív a legfurcsább csavargó, 

A tolvaj-utat kedveli, 

Hiába tiltja tilalomfa, 

Nem hajt veszélyre, tilalomra, 

Még vakmerőbben megy neki. 

A szív a legfurcsább csavargó, 

Minden lépése új talány: 

Onnan szalad, hol rája várnak 

S hívatlanul oson be másnap 

Pár ragyogó szem ablakán. 

A szív a legfurcsább csavargó, 

Ne bánjatok durván vele! 

Mert ahonnan elűzték egyszer, 

Hívhatják vissza bár ezerszer, 

Nem látják többet sohase. 

A szív a legfurcsább csavargó - 

Dölyfös kacajjal elszalad, 

Hogy megalázva, elgyötörve 

Vissza lopódznék a küszöbre, 

Hol csupa dacból...megszakad.

"Ne kergesd el a szomorúságot. 

Oktalanul jön, talán öregszel ilyen pillanatokban,

talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől.

S mégis: a szomorúság megszépíti az életet...

Először is: az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök.

Emlékezz csak... 

Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, 

ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden nemesebb lesz, a tárgyak is,

emlékeid is. A szomorúság nagy erő.

Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna.

A dolgok sejtelmesebbek,

egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben.

Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál,

milyen bübörgő  és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ,

milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül!"

Levente 15-én volt 13 éves. Boldog Szülinapot!

Szülinapra B árhová is sodorjon a sors O lykor talán meg is gyötör. L eszek én neked tükör D e elkészüljél nekem gyors. O nnastól, hogy megszülettél G ratulálnak neked sokan. SZ erencsések vagyunk, hogy megszülettél Ü nnepeljük hát ezt meg mostan. L egyen itt mindenki, aki fontos E ste felköszöntünk, pont most. T e is vigadj hát mivelünk É s észre sem veszed, máris ünneplünk. S oha nem kell, hogy egyedül légy N incs olyan út hová egyedül mégy. A nnyi mindent mondhatnék még Rólad P edig soraim lassan elfogynak, akárcsak a mondat. O nnantól, hogy befejezem versemet T e is szeress úgy, ahogy mi szeretünk Tégedet.

Papp Péter

A legszebb a világon..

A legsszebb a világon

A legszebb nap? - A ma.

A legnagyobb akadály? - A félelem.

A legkönnyebb? - Tévedni.

Minden rossz gyökere? - Az egoizmus, az önzés.

A legszebb szórakozás? - A munka.

A legveszedelmesebb vereség? - A bátorság hiánya.

A legjobb tanítók? - A gyerekek.

A legszükségesebb szükségszerűség? - Önmagamat ajándékozni.

Mi boldogít a legteljesebben? - A másik embernek hasznára lenni.

A legveszedelmesebb hiba? - A rossz kedélyállapot.

A legközönségesebb érzés? - A bosszú és a gyűlölet.

A legszebb ajándék? - A megérzés, az együttérzés.

A nélkülözhetetlen? - Az otthon, a valahová tartozás.

A jóleső érzés? - A belső béke.

A legjobb megoldás? - Az optimizmus.

A legnagyobb megelégedettség? - Az elvégzett kötelesség.

A legnagyobb erő a világon? - A hit.

A legfontosabb emberek? - A szülők.

A legszebb a világon? - A szeretet.

,,Ebben az életben nem tehetünk nagy dolgokat.Csak kis dolgokat

tehetünk nagy szeretettel."

,,A testi betegségre ott vannak a gyógyszerek, de a magányt,

kétségbeesést és reménytelenséget egyedül a szeretet képes meggyógyítani."

FARKAS ISTVÁN: HA TEHETNÉM

Ha tehetném, minden síró gyermek

arcáról letörölném a könnyeket,

az éhezőknek adnék kenyeret

és soha el nem fogyó szeretetet.

Ha tehetném, mesélnék nekik,

hogy örömtől csillogjanak szemeik,

és szép tiszta világot alkotnék

melyben a szeretet volna az érték,

s a pénz haszontalan szemét.

Én csak a jó emberek szívét

kérném segítségül ahhoz,

hogy eljussunk a boldogsághoz.

Ha tehetném, mindenkit érző emberré

varázsolnék, szeretettel telivé,

nem akarna másnak rosszat senki,

csak örömet, vidámságot adni.

Ha tehetném, az egész világot

megkérném: hozzanak virágot,

s mindenki adjon egy szálat annak,

akit eddig igaztalanul bántottak.

Virágeső hullana minden felé,

s gyermeki tiszta lélekké

változna minden gyűlölködő szív

s az égen feszülne szivárvány szív.

Amíg vannak kik szeretnek!Köszönöm a szülinapi köszöntést!

Amíg vannank, akik szeretnek,

van éretelme az életednek.

Mindegy, hogy rohannak az évek,

ha érzed melegét egy kéznek.

Még érdemes reggel felkelni,

ha van kinek kenyeret szelni.

ÖRÜLJ A PERCNEK!

DE, ha magány a sorsod,

ha a gondot egyedül hordod,

erőt is ad hozzá az élet.

Találd meg mindenben a szépet.

A nap rád is úgy süt, mint másra,

ne gondolj hát az elmúlásra.

ÖRÜLJ?HOGY ÉLHETSZ!

Nincs fekete és nincs fehér,

de az elmúlás mindent elér.

Nincs tűz, mely örökké lobogna,

fényét más világok felé ontva.

Nincs folyó, mely örökre megmarad,

előbb-utóbb minden forrás elapad.

Nincs érzelem, mely örökké él,

a harag idővel megbékél.

Nincs az a szerelem, ami el nem vetél,

Gyűlölet, melyet nem koptat a szél.

Öröm, melyet nem sápaszt a tél.

Bánat, melyet nem gúnyol a remény.

A fény kialszik, s a helyén a sötétség sem örök,

Élet-halál, ők is csupán eszközök.

Mert a változás az egyetlen,

mely mindíg tombol szüntelen.

Ami nem alkuszik soha.

Hiába hiszi a sok ostoba,

hogy bármi, ami létezik úgy marad.

Mert mindíg lesz új a nap alatt.

A világgal nincs baj!

Egyedül ültem le olvasni a parkba,

Szomorú fűzfának védő árnyékában.

A csalódottságra volt elég jó okom,

Megbántott a világ, ezt vettem zokon.

Ha ettől még nem lett volna elég rossz a napom,

Elém állt egy kisfiú, izgatott volt nagyon.

Kipirult, s kifulladt a játék hevében,

Felhevülten így szólt:"Néni ide nézzen!"

Kezében el hervadt virág kornyadozott,

Lankadt szirmai tán nem látták a napot.

Halott virágával küldtem volna tova,

Mosolyt színleltem hát, s bámultam máshova.

Nem ment el, sőt inkább mellém ült a padra,

Virágját szaglászta, s mondta kisvártatva:

"Az illata csodás, s bizony szép is nagyon.

Itt szedtem magának, tiszta szívvel adom."

Haldokló virág volt, mit átadott,

Ragyogó színe rég megkopott.

Tudtam azonban, el kell fogadnom,

A fiú különben tán sosem hagy nyugton.

Nyúltam a növényért, hogy elvegyem tőle,

De ő csak tartotta fel, a levegőbe.

Addig nem tűnt fel, ekkor vettem észre,

A fiúcska nem lát, mert hogy vak szegényke.

Hangom megremegett, szememben könny égett,

Meg köszöntem neki, hogy talált ilyen szépet.

,,Szívesen"mondta és vidáman elfutott,

Nem tudta, hogy bennem mily mély nyomot hagyott.

Eltűnődtem rajta, vajon mint láthatta,

Hogy ez a nő a fűzfa alatt önmagát siratta.

Honnan vette észre borús keservemet?

Talán a szívével lát jól ez a gyerek?

A vak gyermek szemével végre megértettem,

A világgal nincs baj, itt a hiba bennem.

Nem láttam meg eddig, milyen szép az élet,

Megfogadtam, hogy ezután élvezem a szépet.

A hervatag kórót orromhoz emeltem,

Gyönyörű rózsának illatát éreztem.

Közben a fiúcska új gazzal kezében,

Egy gyanútlan öregembert készült felvidítani éppen. 

Rabindranath Tagore : A gyermekek világa...

Szeretnék egy zugot gyermekeim  szívének tündér világában.

Tudom, hogy a csillagokkal beszélgetnek, és az ég lehajol hozzájuk, hogy megsimogassák:

szelíd felhők és szivárványok szórakoztassák.

Ők, akik szótlannak és mozdulatlannak tettetik magukat,

millió mesével odalopóznak az ablakához, és ezüst tálcákon ragyogó játékokat hoznak.

Szeretnék a gyermekeim lelkének országútján menni, ahol nincsenek határok.

Ahol a történelemben ismeretlen királyoknak apródok visznek céltalan üzeneteket;

Ahol az Ész a törvényekből papír sárkányt csinál, a szél a hátára veszi és felrepül vele,

s az Igazság megszabadítja minden bilincsétől a Tényeket.