"Két  barát ment  a sivatagban. Összevesztek, és az  egyik

képen  törölte a másikat, aki  megsértődött. Anélkül, hogy

szólt  volna bármit  is, beleírta a homokba..."Ma a legjobb

        barátom  lekevert  egyet!"

        Mentek tovább a sivatagban. Egy oázishoz értek, ahol el-

        határozták, hogy megfürödnek. Az a barát, aki kapott egy

        pofont, fuldoklani kezdett, de a másik kimentette. Magá-

        hoz térve kőbe véste..."Ma a legjobb barátom megmentette

        az életemet!"

        Az a barát, aki lekevert egyet, majd megmentette a másik

        életét, megkérdezte: -Mikor megütöttelek homokba írtad,

        most meg kőbe vésted, hogy megmentettelek. Miért? A

        másik azt válaszolta: -Mikor valaki megbánt, csak homok-

        ba szabad írnunk, hogy a megbocsátás szele eltörölje a sza-

        vakat...., de ha valaki jót tesz velünk, véssük kőbe, hogy

        senki se törölhesse el!

        TANULD MEG SÉRELMEIDET HOMOKBA ÍRNI...,

        ...A JÓ CSELEKEDETEKET PEDIG KŐBE VÉSNI!"

A büszkeség egy belső érzés, mely nehezen fejezhető ki pénzben, de gyakran még szavakban is.
Büszkéséget érzünk, amikor a világ sporteseményein megszólal a magyar himnusz, vagy a "mi" fiunk/nyakába akasztják az érmet.

Büszkék lehetünk gyermekeinkre, barátainkra, büszkék lehetünk a munkánkra, a magyarságunkra, a nemzeti értékeinkre. Ez az a fajta egészséges érzés, amely boldog megelégedettséggel tölt el bennünket.

Kimondhatjuk, mert nem befolyásolja tetteinket. A tévében látott sportoló akár meg sem tudja, de az iskolából hazatérő gyermekünk egy életen át a fejében tarthatja. Jelenthet nagyon keveset, és rendkívül sokat: hogy ki mondja, miért mondja, hogyan mondja. Csak az a büszkeség válik javunkra, amely olyan meggyőződést támaszt alá, mely szerintünk is igaz.
Őszinték lehetünk, de akár irigykedve is nézhetjük, hogy neki sikerült, ami nekem még nem. De ha meggyőzni akarjuk magunkat, akkor látjuk, hogy mások a céljaink, ezért csak örülünk.
 Örülünk a másik sikerének, és erre nem tudunk mást mondani csak, hogy "büszke vagyok rád".

Büszke vagyok fiaimra:

- Péterre mert  szorgalmas jó szakember vált belőle.

                                                                                                                                              
Szeretnék Neked bölcsességet adni,
 De azt csak a múló évek hozhatják meg.
 Szeretnék Neked sikert adni,
 de annak csak akkor van értéke,
 ha megdolgozunk érte.
 Szeretnék Neked boldogságot adni,                                                                                    
 de az oda vezető utat mindenkinek
 magának kell megtalálnia.
 De van egy ajándék amit adhatok
 Neked.
 Amely mindig veled lesz ,
 és az nem más,mint az én
 SZERETETEM.

 -Gergőre mert a sportban elérte álmát  hogy Focista szeretne lenni ,
  Sikerült  a Felcsúti akadémia

"Vár a mosoly és a dal,maradj mindig fiatal!
 Soha bánat ne érjen,hozzád rossz szó ne férjen!
 Kicsi madár válladra vidáman repüljön,                                                          
kacagó nótát csak Neked fütyüljön!
 Csillogó szemedből,könny sose guruljon,
 lágy tavaszi szellő arcodhoz simuljon!
 Az igaz boldogság ne hagyjon el soha,
 kísérje utadat sikerek garmada.

 -Leventére mert ügyes kis focista és  tele van szeretettel.

Szép szemedben szivárvány,
Jó szívedben a nagy világ.
Kicsi szádon rózsa fénye,
Az arcodon angyal szíve.
Apró kezed két kezemben,
Apró lábod követ engem.
Óriás szívecskédben óriás az érzés mélyen.                                      
Szeretlek én szép fiucskám
Te vagy az én boldogságom.
Kicsi fiam  vagy Te nékem,
De Óriás vagy a szívemben!

"Néha, ott a tükör előtt,

úgy érzem minden rendben van.

Kicsit sápadtnak tűnök talán,

de majd összeszedem magam.

Mosolyt keresek, felragasztom,

terüljön szét az arcomon...

Egyenes gerinc, nem könnyű ám!

De másképp nem folytathatom...

Nem adom meg magam, nem lehet!

Hős vagyok, mint a filmeken.

Csak a szemem, csak attól félek!

Oda ne nézzen senki sem...!"

/Gámentzy Eduárd/

"Van egy könyv egy nagy teremben,

az ÉLET KÖNYVE ez!

Sok-sok kép van benne, s millió fejezet,

mely leírja az emberek életét, megmutatja mennyit érünk,

benne van a születésünk, s az hogy meddig élünk.

Leírja szomorúságunkat, vágyainkat, örömünk, megmondja,

hogy ki lesz gazdag, s ki lesz szegény közülünk.

Vérből vannak a betüi, nem egy színes költemény,

hisz az is benne van, hogy az élet milyen kőkemény.

Kegyetlen és visszataszító történetek sora,

rablók, gyilkosok és elmebetegek kora.

Egyik este arra jártam, s én is fellapoztam,

sok mindent megértettem, amit eddig nem is tudtam.

Ráébredtem arra, hogy az élet nemcsak játék és mese,

mert szomorú volt a könyv, bánattal volt tele.

Hátat fordítottam hát, s el akartam indulni,

de zajt hallottam, s muszály voltam megfordulni.

Kinyílt a könyv, s egy sötét oldalt láttam,

egyre világosabb lett, amint fölé álltam.

Elolvastam lapjait, s megtöröltem arcomat,

egy képet láttam magamról, s mellette a sorsomat...!"

Egy szép piros rózsa, hevert lenn a porban,

mellette férfiak és nők haladtak el sorban.

Mindenki ráfigyelt, mindenki megnézte,

olyanok is voltak kik felvették kézbe.

De el egyse vitte, mind eldobta újra,

így került a rózsa ismét a porba s az utra.

E méltatlan bánás a szívemig hatott, s míg

 csak fel nem vettem, nyugodni nem hagyott.

De bíz én is dobtam, mert nem volt már szára,

így a szép rózsafej szemétnek lett szánva.

Míg tűnődtem sorsán, meglepetés történt,

kivétel törte át a szokást, a törvényt.

Egy féllábú lányka mankójára dölve,

reszkető kezével nyúlt érte a földre.

Magával is vitte, s oly boldogan nézte,

talán szenvedni is kész lett volna érte!

Pedig Ő is tudta: miért került utcára, hogy

 már megvan tépve, hogy már nincsen szára.

De érezte, mintha sorsuk közös lenne?

És így önmagát becsülte meg benne!"

/Czövek Sándor/

"Mindenki a szebbik arcát mutatja felénk, és ami csúf, azt gondosan eltakarja. Ne akarjunk hát más bőrébe bújni, mert már későn jövünk rá, hogy nem olyan kellemes. Nagyanyám emlegette mindig, ha másra voltam irigy: „Ha mindenki kivihetné a piacra egy csomagban az örömét és a bánatát, és mindenki belekukkanthatna kedve szerint a máséba, senki sem cserélne a másikkal.” Ne akarjunk hát olyan terhet a vállunkra venni, amibe nem látunk bele, még akkor sem, ha messziről olyan kívánatos! Ne vállaljunk fel olyan szerepet, ami nem nekünk való! Merjünk őszinték lenni, mert a hazug világban ehhez kell az igazi bátorság! Különbözni a többitől. Beismerni, hogy hazudtunk és vállalni, hogy többet nem csapjuk be magunkat. Nem szégyen bevallani, hogy nem tudok milliomos, sikeres, hatalmas lenni, de nem is akarok annak látszani. Boldog szeretnék lenni, ha lehet."

“Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az… A nagy találkozások, a lélekközeli pillanatok mindig azok voltak, amikor valakit megszerettem. Az igazi csoda a barátság, a valódi, emberközeli kapcsolat, amikor egyszer csak repül velünk az idő, és az az érzésünk, hogy mi már valahol találkoztunk. Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő.” (Müller Péter)

A legnagyobb dicsőség nem az, hogy soha nem vallunk kudarcot, hanem hogy minden bukás után képesek vagyunk felemelkedni.

Egyszer egy okos ember azt mondta nekem, hogy fordítsak hátat a Napnak, és nézzem meg, mit látok magam előtt. Az árnyékom volt az. Azt mondta, hogy ez nem csak egy egyszerű árnyék, hanem a lelkem megjelenése a mi világunkban. A Nap sugarai olyan erősen sütnek, hogy képesek arra is, hogy szemmel láthatóvá tegyék számunkra a saját és mások lelkét. De egyvalami nagyon fontos, és ezt jól jegyezd meg - mondta. Mint láthatod, nem csak neked van árnyékod, nem csak az embereknek van lelke, hanem mindennek, ami körülvesz minket. A fáknak, az állatoknak, de még a tárgyaknak is. Ha úgy éled életed, hogy ezt az alapvető igazságot soha nem felejted el, akkor tartalmas és szép életed lesz, és olyan dolgokat fogsz megismerni, amire a legtöbb ember sohasem lesz képes.

Reményik Sándor:


AZ ÉN BÉKESSÉGEM



Ha eljönne a Csoda könnyű szárnyon,
S szívembe egyszer az a béke szállna,
Amelyre szörnyű szomjúsággal vágyom:-
Előbb elzárnám a láda fiába,
Tűnődve rajta, hogy ez hogy esett,
Trónolnék vele a világ felett.
Nagy-óvatosan körültapogatnám:
Hogy hát igazán, igazán nem álom?
Nem riasztja el első mozdulásom?

De aztán végigvinném a világon:
Testvér, testvérem, rokonom, barátom,

Itt, itt a béke, itt van aranytálon!
Itt, itt van mindennek a megoldása,
Szűnjön szívetek szüntelen sírása!

És elrendeznék mindent olyan szépen:
Nem volna sokkal szebb az üdvösségben.

Korom Attila - Szavak


Csak megcsendülnek, és nagyon fájnak,
de őriznek minket, ránk vigyáznak,
mert olyanról tudnak, mihez kevés egyetlen élet.
Szikrázó titkokat takargatnak,
tudják, az ember miről hallgat,
és miről énekelnek a hajnali fények.

Néha angyalok laknak bennünk
és szörnyek, amiket eltemettünk;
szavak, amiket nem mondunk ki.
És börtönnek tűnnek, vagy erős várnak,
koporsónak, vagy szülőágynak,
a szavak, amiket nem mondunk ki.

Mint eltűnt barátok kézfogása,
szerelmek elhalt suttogása,
nevek, kihűlt arcokról életlen képek.
Furcsa álmok a jövőt kutatják,
de tények az álmokat dobozba rakják,
varázsigékkel, miket beléd lehelt az élet.

Úgy hisszük, istenek laknak felettünk,
csak tettek, amiket elfeledtünk,
és szavak, amiket nem mondtunk ki.
Mégis ítélnek felettünk, ránk mutatnak,
a földnek adnak, vagy vissza a napnak,
a szavak, amiket nem mondtunk ki.

Önfeledt hitek és szigorú számok,
bentrekedt szitkok, vallomások, mik
tombolnak bennünk, míg állunk szótlan a térben.
Vakító fények, a testetlen lényeg,
mint gyerekszájból a romlatlan lélek,
mi felénk árad, bátran fejtsük meg végre.

És vigyázzuk őket, mint gyertyalángot!
Ne fojtsuk el, bár nagyon fájók -
a szavak, miket nem mondtunk ki.
Jobb, ha vakmerő zászlónkra tűzzük,
vagy imáink csillogó gyöngyére fűzzük,
a szavakat, amiket nem mondtunk ki.

Most, hogy hallottad ezt, még ne szólj semmit,
Csak jegyezd meg, végül is rendet kell tenni
a szavak közt
(amiket nem mondtunk ki)

Ha az életben boldog akarsz lenni,
Tanulj meg egy embert hibáival szeretni.
 Mert ha olyat keresel,kibe hiba nincsen,
Más világon válassz,mert a földön nincsen!

Péter már tervezi a jövőt.

“Veled boldog vagyok,
Veled szelíd vagyok,
Veled erős vagyok,
Veled nyugodt vagyok,
Veled mindig mosolygok,
Veled én, én magam vagyok,
Nincs többé olyan, hogy nélküled,
Tervem és jövőm van veled.”
(Balzac)

Érzés, amitől megmozdul minden porcikád... 
Érzés, ami erőt ad a hétköznapokon...
Két ember közös akarata...
Egy ölelés, egy érintés... 
Amitől biztonságban érzed magad...
Amitől eltűnik a külvilág, ami körülötted van... 
Ilyenkor semmitől nem félsz... 
Ilyenkor senki nem bánthat... 
Ettől mindenre képesnek érzed magad...
Ettől úgy érzed, hegyeket tudnál megmozgatni...
Ez mind, mind benne van egy ölelésben...

Én boldog vagyok.

Van két ember, akik szeretik egymást. 
Nem szerelem, mert az elmúlik. 
Ez soha! 
Barátság? Ez annál sokkal több! 
Egy földöntúli viszony, 
Amelyet az angyalok támogatnak. 
Egy tiszta, mély, őszinte és önzetlen lelkitársi kapcsolat. 
Összeköt két embert egy láthatalan szál, 
Melyet senki nem szakíthat szét. 
Nincs magyarázkodás, nincs felelősségrevonás, csak a hit. 
Úgy szeretik és fogadják el egymást, ahogy van, 
És bármit megtennének a másik boldogságáért. 
Az ilyen kapcsolat az Isten ajándéka, 
És boldog lehet az, aki ezt megélheti. 
Én boldog vagyok...

Útravaló

Az élet vándorútján, mint napnak az égen,
Bátran kell menni, a keskeny csillagösvényen!
Soha meg nem állva, mindig melegséget adva,
Szeretetben élve, másoknak jó példát mutatva!

Világíts fényesen, hogy meglásd a jókat,
Becsüld azokat, kik Rád sok szeretet szórnak!
Válaszd ki az egyiket, legyen Ő a Te napod,
Ragyogjatok együtt úgy, mint a páros csillagok!

S ha szeretet kell, csak nézz szét az égen
Ott fog mosolyogni rád a csillagfényem.
Légy boldog! Legyen nagyon szép az életed!
Csak ügyesen! S én egy vidám csillag leszek.