Az élet.

"Az élet olyan, mint egy kert. A levelek elszáradnak, 

és a virágok elhervadnak természetes módon. 

Csak ha ezeket eltávolítjuk, gyönyörködhetünk ismét új virágaink és leveleink szépségében. 

Ugyanígy el kell távolítanunk tudatunkból a rossz tapasztalatokat, a múlt árnyait. 

Élni annyi, mint emlékezni a felejtésre. 

Bocsásd meg, amit meg kell bocsátani. 

Felejtsd el, amit el kell felejteni.

Öleld át az életet megújult erővel.

Az élet minden pillanatát olyan friss tekintettel kellene fogadnunk, mint egy nemrégen nyílt virágot."

Senkit nem szeret.

"Egy őszi hideg szeles késő délután ballagott egy férfi hazafelé a nyirkos utcán. Magányos volt és hideg a szíve.

 Senkit sem szeretett, senki sem szerette 

Kigyúltak már az utcai fények, s erősebben fújtak a fagyos szelek.

 Fejét lehajtva, kabátját összehúzta, lépteit jobban megszaporázta ,kopott vas-kapujához érve zsebében kulcsát keresgélte.

 Megtalálta, elővette ám leejtette, morgolódva lehajolt hogy a kulcsát felvegye s akkor, a kerítés tövében előbújó kis virágot észre vette 

-Mindenhol csak a gazok nőnek, mormolta félhangosan .

A szomszéd kislány rászólt, szeretettel nem haragosan 

-Bácsi kérem , azt a virágot neked én ültettem .

A férfi a vállát rándítva mondta- én ilyet nem kértem. 

Azzal bement a fűtetlen hideg házába kopott kabátját hanyagul ledobva,

 kályhájába tűzet rakva kavargott benne a kislány mondata

 -Minek nekem virág? mormogta 

Éjszaka lett nem jött álom a szemére mindig a szomszéd kislány jutott az eszébe

-Virágot nekem? nekem ? nekem ültette. 

Majd felkelt, konyhájából a nagy kést

 magához vette kiment ,

 s a kis virágot óvatosan a földből kivette .

A házba bevitte és gondosan elültette.

 Másnap mielőtt dolgozni ment, köszönt a virágnak odakinn ,

 mosolytalanul bólintott a kislánynak. 

Kislány szelíden szólt, s rámosolygott 

-Látom bácsi bevitted a Virágot!

 Be- válaszolta, majd elballagott.

 Este siettet haza , mert tudta, már nincs egyedül .

Várja a kis virág, mely ablakában ül .

A virág napról napra cseperedett, majd narancssárga virágot hozott.

 A férfi boldog lett, hisz színével a szürkeségbe napot lopott. 

Egy nap a boltba betérve, nem csak a szokásos vacsoráját vette ,

hanem egy nagy tábla csokit levett a polcról és kosarába tette.

 Másnap reggel toporgott kapujában a kislányra várva. 

Órájára pillantott párszor és várt és várt , de hiába.

 Este nem is haza sietett hanem egyenest a szomszédjához csengetett. 

Idős néni jött elébe- 

Jó estét a kislányt keresem a szomszédból vagyok.

 - A kislány beteg lett , kórházba van .

 - mondta a nénike- nagymamája vagyok! 

A férfi elsápadt beleremegett, majd összekapta magát és a kórházba sietett. 

Hová- hová- szólt egy nővér- egy kislányt keresek ma beteg lett.

 - Ma délután meghalt, megállt a pici szíve, sajnos az úr késve érkezett.

 Hazafelé, koszorút köttettet hatalmasat, színes , tarka virágokból.

 Eljött a nap! 

Logó orral felvette fekete öltönyét, csokit is elővette táskájából.

 Majd letépett egy szirmot a kislánytól kapott virágból.

 Könnyes szemmel lépett a parányi sírgödörhöz, 

csokit és a szirmot beledobta.

 - Köszönöm- összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel

 de hangosan érthetően mondta. 

Hetente friss virágot vitt az aprócska sírhalomra

- köszönöm -Csak ezt az egy szót mormolta. 

Tavasszal, a féltett, nagy gondossággal ápolt kis virágját magához vette. 

A temetőbe kivitte, azt a kislány sírjára könnyezve elültette.

 - KÖSZÖNÖM! 

Ezt a virágot tőled kaptam Látod ?

 Most ezt visszaadtam, már tudom, megtanultam. . . . 

HOGY NÉHA MEG KELL ÁLLNI, MÁSOKKAL IS TÖRŐDNI!!!!"

Egy kis virág.

"Egy kis virág, még gyenge, harmatos,

sáros bakancs durván rátapos.

Letiporva zsenge szirmai,

hajnali ég harmatot ad neki.

Kisüt a nap, s az eltiport virág,

magához tér, csodás szirmot ád.

Hát higgy benne, hogy megsegít az ég,

erőre kapsz, nincsen vége még!

Ha úgy érzed, minden elveszett,

már mit sem ér az életed Neked...

Mindíg marad egy reménysugár,

csillagtalan, fekete éjszakán.

E kis reményt az ég küldi Neked,

bár szót sem vált, senki már Veled.

Hát bízz benne, hogy megsegít az ég,

csak hinned kell, nincsen vége még!

Ha elhagyott mindenki Tégedet,

gondolj arra, az Isten még szeret!

Tenyerén hord, minden rendbe jön,

siker vár Rád, új társ, nagy öröm...

Hát ne add fel, Te csak higgy, szeress,

ne csüggedj el, örüljél, nevess!

Hiszen tudod, hogy megsegít az ég,

boldog leszel, nincsen vége még!"

/Szuhanics Albert/

Néha elég egy....

...Néha elég pár óra, vagy pár nap, hogy az ember életét megváltoztassa valaki. Nem számít az idő, sem a tér, nincsenek miértek, nincsenek kérdések és nincsenek válaszok sem.., csak van valami. Találkozol valakivel, akinek nem kell semmit mondanod. Pár perc és a vesédbe lát. A gátlások leomlanak, a képmutatás álarca megreped az arcodon. Nincs többé hazugság, csak az őszinteség, csak a csupasz lelked, minden védelem nélkül, és félsz, halálra rémülsz, mit keres valaki pár óra után a szíved közepében. Félsz, hogy vissza fog élni a kiszolgáltatottságoddal. Nem teszi, mert a markodban van, ahogy Te is. A józan ész meg eltűnik. Bármit mond, megteszed. Bármit kérdez, válaszolsz. Kivetkőzöl magadból, és mindent a fonákjáról látsz. Olyasmit teszel, amit el sem hiszel, olyanokat mondasz, amiket utólag sem értesz. Tükröt állít eléd, amiben meglátod magad. Az igazi énedet. A valóságot, amit senki más szemében nem láttál még. Talán azt is tudja, hogy milyen leszel. Még a jövődet is látja benned, te meg meglátod a szemében a saját arcképedet. Boldog vagy és félsz, együtt. Nem tudod mit hozhat a holnap, de nem is érdekel, mert tudod Ő ott lesz melletted.., nem vagy benne biztos, de érzed, hiszen olyan mint Te.....

Várom már a tavaszt!

Vajon lesz kikelet ?

Reszket a hideg télben a maradék levél a fán,

s az oldalára fagyott könnye vet rá furcsa barázdát!

Keményen roppan a lábam alatt a rideg jég,

és leheletem gomolyog, mint megannyi szellemkép!

Csontomig hatol a tél jéghideg fegyvere,

e dermedt némaságban a magánytól szenvedek!

A jéggé dermedt ágak figyelik, hogyan lépkedek,

némák, mintha gondolnák segítenek, ha csendesek!

Még a nap is magára húzza felhő takaróját,

gondolja bűnös, hát elbújik, s szégyenli magát!

Kosza pelyhek szálnak alá, furcsa tánccal,

vonaglanak kicsit, majd némelyik rá ül a vállamra!

Egy madárka jajveszékel e gyilkos télben,

várja már a tavaszt, s hogy a nap újra melegítse!

De vajon lesz-e tavasz "pompás kikelet"?

E gondolat fejem fölött lebeg, majd le hullik és elvesztem! Felnézek, végig tekintek a dermedt tájon,

s úgy érzem többé nem jön tavasz, hiába várom!

Volt egyszer egy sziget.

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. 

Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet.

Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.

Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.

A Gazdagság egy luxus hajón úszott el a Szeretet mellett. Ő megkérdezte:

- Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?

- Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!

Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:

- Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?

- Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! – válaszolt a Büszkeség, – itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!

Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:

- Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!

- Ó Szeretet – mondta a Bánat – én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!

A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a szeretet kérését.

Hirtelen megszólalt egy hang:

- Gyere Szeretet, én elviszlek téged! Aki megszólalt, egy öregember volt.

Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:

- Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?

- Az IDŐ volt – mondta a Tudás.

- Az IDŐ? – kérdezte a Szeretet. – Miért segített rajtam az IDŐ?

A Tudás válaszolt:

- Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!

Mi számít?

Fel kell mérni, hogy mi számít egy emberi életben, s a döntésnek súlya van. Igen, tettem kitérőket. Igen, kötöttem kompromisszumot. Igen, én is. Mert azt hittem, ez az út. Aztán megállsz egy pillanatra. Jó esetben. És jön a döntés fojtogató kényszere, mikor felteszed a kérdést magadnak, úgy, hogy ne hallja senki, csak te. De te igen. Mi számít igazán egy emberi életben. Pénz, púder? Vagy ön azonosság? Nehéz kérdés? Elméletileg vagy gyakorlatilag, kívülről vagy belülről nézve az? És ha te teszed fel magadnak, megvan a válaszod? És ha a válaszod igen, a bátorságod is hozzá? És ha a bátorságod igen, az erőd is? És ha elhatározod, meg is teszed? Hány életünk van? Hányszor szúrhatjuk el? Honnan származik a félelem? A bizonytalanság? Belőlünk vagy a világ adja? És mit tehetünk? Végül hát szabad az akarat? ... Márpedig az akaratnak szabadnak kell lenni. Az út viszont eleve elrendelt. Van másik választás. és mégsincs másik. Így a két tétel egyszerre.

 Mert amit választhatsz, az számodra az egyetlen lehetséges. 

Vedd észre!

A szívedet nem tudod kinyítni, ugyanis nyitva van...éppen csak bezáródik hébe-hóba. Ne a lakattal foglalkozz, mert afölött nincs hatalmad...azt vedd észre, amikor a zár magától kipattan és a kapu kitárul...

Véletlen találkozás.

„Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi sem érkezik idejében, semmit sem ad az élet akkor, amikor felkészültünk rá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon egyszer észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben... két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra. Megértek nem éppen szeszélyeikkel vagy hajlamaikkal, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között.” 

Márai S

Ha egy álom valóra válik!

"Minden pillanatban új élet nyílik meg előttünk.
Készüljünk örömmel a találkozásra.
Elszántan haladjunk előre, s ha olykor kétkedünk is,
léptünk könnyedebb lesz, ha szemünk a távolt fürkészi, hátra pedig sose nézünk..."

Úgy hiszem, bárhová is vigyen utad, mindenütt új istenek várnak,
mennyei türelemmel- és nevetéssel.

Álmaid felé haladj rendületlenül!!!
Éld az életet, mit elképzeltél magadnak.

Nevelj szívedben zöldellő fát, s talán majd a daloló madárka is rászáll.

Minden álmunk valóra válhat-
ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy tegyünk is értük.

Tiéd lehet bármi, amit csak akarsz, ha igazán-
ha szíved mélyéből akarod.
Oly szenvedéllyel kell akarnod, mely átsüt a bőrödön, s egyesül az erőkkel, melyek a világot teremtették.

Légy mindig kész álmodni-
utadat ez a csillagok felé vezérli.
Légy mindig kész szeretni,
s engedd, hogy szeressenek- istenek kiváltsága ez.
Légy kész mindig rá, hogy nyitott szemmel élj-
rövid az élet, hogy magadba zárulj.
Légy mindig kész nevetni- a lélek éneke az.

Őrizd féltve álmaidat!!
A szíved legmélyén egy csendes, titkos zug rejtse őket, ahol,
így megvédvén őket, virulhatnak és növekedhetnek.

Te magad vagy az életed, a gondolataid, a megvalósult álmaid.
A döntéseid alkotnak meg téged.
A jövő a bátraké, és azoké, akik hisznek szépségében!!!
Szeretlek Gergő kisfiam!

Tudod.

Tudod…mint egy mese olyan.az ember megy az úton,

talán nem gondol másra,mint kifizetetlen számlára,

aznapi vacsorára,sürgős,halaszthatatlan munkára,

nem gondol semmi fontosra,mikor megpillant a földön,

ott lenn a porban megbújva,egy különös kis virágot,

neki tetszik,más tán észre se veszi,ő is menne tovább,

halaszthatatlan a dolga,neki nincs erre ideje ,

de valamiért,ki tudja miért,meggondolja,

visszalép, leszakítja,otthonába viszi,vázába beteszi,

időre talán el is felejti,de mikor kidobná,észreveszi

a kisvirág apró gyökereit,gondol egyet,cserépbe ülteti,

locsolgatja, ápolgatja,megszereti, kényezteti,

a virág már nem is oly kicsi,nagyobb cserépbe teszi,

azt is hamar kinövi,akkor a virágoskertbe rakja ki,

ő lesz a kert legszebb dísze,egyre több virít belőle,

gyökere minden centit behálóz,virágja itt is,

ott is kidugja kis fejét,érdekes, még ilyet?

ez a virág télen is,nyáron is virágzik,

elfoglalja az egész kertet,a kert tőle pompázik,

csak éppen,nem marad helye másnak mellette,a kis virág betölt mindent,

pont olyan ez az útszélről jött virág,mint a szerelemvirág...

Az elmúlás

Az élet szomorú és nehéz

Főleg,ha az élet értelme elvész

A jó dolgokat keresni kell

Ha nem találjuk,arra a bánat felel.

A rossz dolgokért nem kell küzdeni

De a jó dolgokat nehéz elérni

Úgy érzed,hiába küzdesz nem találod a jót

Pedig lehet csak keresni kellene azt az ajtót.

Ha tudod baj van,tehetetlennek érzed magad

Hiába a sors dönt,ebbe a szived beleszakad

Elveszítesz valakit,aki a számodra fontos

És erre gondolva szíved bánatos.

Ahogy a fákról hullanak a levelek

Úgy az élet percei is peregnek

Egyszer véget ér minden,amiért érdemes élni

A sors és a végzet elől nem lehet menekülni.

Ezért inkább a jónak éljünk

És akikért élünk soha el ne feledjük

Mert a jó dolgokra könnyebb gondolni

Mint a rossz emlékek árnyékában élni.

Nehéz túllépni a rossz emléken,

De meg kell tenni

Hisz csak akkor tudunk ismét,igazán SZERETNI!!

Miért szeretlek?

Miért szeretlek ?-Kérdezed hát válaszolok neked.

..egy hosszú életen át...

Még méhemben meg sem fogantál

csak egy álomkép csak egy vágy

voltál csupán szívemben

már a szeretet szikrája

lángra várt...gyengéd ölelések

halk sóhajok csokrában életre keltél

növekedtél harsona hangjával

megszülettél vérem véreddé vált

s mint bennem éltél úgy én most

Te benned élek s a szeretett szikráját

szívemből viszed tovább... 

A gyermekeket szívből imádjátok!

Isten ajándékát el ne dobjátok!

Szörnyű az égi sors,mi vár az anyára!

Jaj!...ne hallgassatok az Ördög szavára!

Édesanya ajkán az a legszebb zene:

Tárt karral,ha mondja: Gyere kicsim!...Gyere!

Szeretlek

Ne ijeszd el!

Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre a még nem létezőt, s ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod - sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt.

Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett, ugyan ki akadályozhatná meg, hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?

Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád - neked csak járnod kell rajta.

" Mindenkinek van egy nagybetűs Sorsa és egy aznapi élete. Egy ünnepi Sorsa, s egy zűrös, zaklatott, a szürke hétköznapokba belevakult, vacak kis élete. 

Egyszerre vegetálunk küszködve - és élünk boldogan a Csodában. 

És sohasem a külvilágon, hanem a mi szemléletünkön múlik, hogy éppen melyiket éljük át.

Értesz már?

Boldognak lenni csakis így lehet. Mert a boldogság nagybetűs élmény, és ha elborítanak a napi gondok, a zaklatások, a félelmek és elvakult izgalmak - ha megfeledkezel az Egész Meséről - , elfelejtesz örvendeni. 

Foglyul ejt a pillanat. 

Boldog vagy - és észre sem veszed.

Repülj madárként a jelened fölé - s nézz vissza, miközben szabadon szárnyalsz: kék az ég, s lent szánalmasan kicsivé válnak a gondjaid... 

A jövőben jársz."