Várom már a tavaszt!

Vajon lesz kikelet ?

Reszket a hideg télben a maradék levél a fán,

s az oldalára fagyott könnye vet rá furcsa barázdát!

Keményen roppan a lábam alatt a rideg jég,

és leheletem gomolyog, mint megannyi szellemkép!

Csontomig hatol a tél jéghideg fegyvere,

e dermedt némaságban a magánytól szenvedek!

A jéggé dermedt ágak figyelik, hogyan lépkedek,

némák, mintha gondolnák segítenek, ha csendesek!

Még a nap is magára húzza felhő takaróját,

gondolja bűnös, hát elbújik, s szégyenli magát!

Kosza pelyhek szálnak alá, furcsa tánccal,

vonaglanak kicsit, majd némelyik rá ül a vállamra!

Egy madárka jajveszékel e gyilkos télben,

várja már a tavaszt, s hogy a nap újra melegítse!

De vajon lesz-e tavasz "pompás kikelet"?

E gondolat fejem fölött lebeg, majd le hullik és elvesztem! Felnézek, végig tekintek a dermedt tájon,

s úgy érzem többé nem jön tavasz, hiába várom!