Az élet!

Az életben a lényeges dolgok ingyen kaphatók: a gondos anya, a nap és a barátság. Hely az asztalnál és egy szivélyes ölelés. A tavasz fénye. Egy gyerek nevetése. Egy madár éneke. A patak csobogása. A fák árnya. A tenger hullámai. A nap és az éj. A nyugalom és a csend. A hetedik nap. Az élet és a halál. Embernek lenni a földön.

Március 15

NEMZETI DAL
Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Az úton menni kell

"Tudod, mostanában sokszor gondolok arra, 

hogy az úton menni kell, 

akár csukott szemmel, csukott füllel is,

de nem körülnézni, 

nem figyelni a szemeket, ki mit szól hozzá. 

Oda kell lépni, ahova az

ember úgy érzi, 

lépnie kell.

Mert a taps is, a füttyögés is megzavarja az embert, 

és akkor zavarában, vagy hiúságában eltéveszti a célt. 

A saját célját. 

Mert a taps is, a füttyögés is tereli az embert oda, 

ahol a megfelelni akarás van. 

De az életnek nem szabad megengedni, 

hogy produkcióvá silányuljon. 

Nem szabad, hogy mások

mondják meg, 

az merre induljon, kit

válasszon, 

ki való hozzá, kit illik

szeretnie. 

Mi lesz jó neki.

Nem szabad hallani se a füttyöt, se a tapsot, 

ha az ember el akarja érni a célt, 

ami neki van kijelölve. 

És megmagyarázni se kell azt, hogy miért úgy, 

miért arra.

Mert aki magyarázkodás nélkül nem érti, 

az soha nem fogja megérteni. 

Az csak azt hallja, amit hallani szeretne."

A tavasz

,,Mi az?'' - kérdezte Vén Rigó.

,,Tavasz'' - felelt a Nap.

,,Megjött?'' - kérdezte Vén Rigó.

,,Meg ám!'' - felelt a Nap.

,,Szeretsz?'' - kérdezte Vén Rigó.

,,Szeretlek!'' - szólt a Nap.

,,Akkor hát szép lesz a világ?''

,,Még szebb és boldogabb!''

Keress egy kezet.

"A káoszban keress egy kezet, amelyet 

elérhetsz és megérinthetsz, és megfoghatsz, 

keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz, 

és akkor egy pillanatra -de nem tovább, 

csak egy pillanatra- rend lesz a káoszban, 

nyugalom lesz, központja két összefonódott kéz. 

Aztán a kezek széthullanak, és 

többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, 

és rosszabb lesz, mint volt. 

Megérinteni egy kezet a káoszban: 

ez a szerelem."

Egy gyermek gondolata.

Egy napon a gyermek így szól az Istenhez.

 -Azt beszélik, holnap leküldessz a földre.De hogyan fogok ott élni,

   hiszen olyan kicsi és védtelen vagyok?

 Az Isten azt válaszolta:

 -A sok angyal közül kiválasztottam egyet neked.Várni fog téged

  és vigyáz majd rád.

-De-mondta a gyermek-itt a Menyországban nem csinálok semmi

  mást csak énekelek és mosolygok.Erre van szükségem, hogy 

  boldog lehessek.

 Az Isten így szólt:

 -Az angyalod mindennap fog énekelni neked, és érezni fogod az

  angyalod szeretetét és boldog leszel.

 -És-mondta a gyermek-hogyan fogom megérteni az embereket

   ha nem értem a nyelvüket?

 -Könnyű-mondta az Isten-Az angyalod meg fogja tanítani neked

   a legszebb és legédesebb szavakat amiket valaha is hallani fogsz,

   és az angyalod türelemmel, gondossággal megfog tanítani   

   beszélni is.

 A gyermek felnézett az Istenre és így szólt:

 -És mit fogok tenni, ha veled akarok beszélgetni?

 Az Isten rámosolygott a gyermekre és ezt mondta:

 -Az angyalod összefogja tenni kezeidet és megtanít imádkozni.

 A gyermek azt mondta:

 -Úgy hallottam a földön rossz emberek vannak.Ki fog engem  

   megvédeni?  

 Az Isten megölelte a gyermeket és azt mondta:

 -Az angyalod  óvni fog téged akkor is, ha ez az élete  

   kockáztatásával jár.

 A gyermek szomorúan nézett és így szólt:

 -De mindíg szomorú leszek, mert nem láthatlak téged!

 Isten megölelte a gyermeket:

 -Az angyalod mindíg beszélni fog neked rólam, és meg fogja 

   mutatni, hogy hogyan juthatsz vissza hozzám.Habár én mindíg

   melletted leszek.

 Ekkor nagy békesség volt a Menyben, de már hallani lehetett a 

 földi hangokat.

 A gyermek sietve megkérdezte:

 -Istenem, ha most mennem kell kérlek áruld el nekem az      

  angyalom nevét!

 Isten így válaszolt:Az édesanyád.

Mi a tanulság?

Egy kicsi faluban a hegyek között, minden nyáron nagy szárazság volt. Így volt ez idén is...

Ahogy beköszöntött az ősz elkezdett esni az eső és csak esett, csak esett 40 nap 40 éjszaka. Még a templomot is majdnem ellepte a víz, csak a kereszt lógott ki, és rajta kapaszkodott a pap.

A víz folyamatosan emelkedett...

Az áramlat arra sodort egy faágat. A pap nem kapaszkodott bele, mert azt gondolta, ha szereti az isten akkor megmenti. Tovább sodródott az ág.

A víz csak emelkedik...

Megjelent egy egy óriási madár, karmai között egy kötél. Tíz percig körözött a pap fölött, de a pap elhessegette.

A víz tovább emelkedik...

Arra evezett egy horgász a csónakjával, hogy kimentse a papot. A pap továbbra is úgy gondolta, hogy a jókat úgyis megmenti az isten.

A víz teljesen ellepi a templom csúcsát és a pap már nem tud mibe kapaszkodni és megfullad.

A pap átkerül a másvilágra, és kérdőre vonja az istent, hogy miért kellett meghallnia amikor egész életében őt szolgálta.

Erre az isten így válaszolt:

- Háromszor küldtem segítséget és egyszer sem használtad ki. Hát akkor mit akarsz?

Tanulság: Lehetőség mindig van, de tudni kell meglátni.

Fejem lehajtom.

Fejem lehajtom puha párnámra,

S csukott szemmel, szép csendben, várok, az álomra.

Tudom az álom nem más mint hazugság,

Mégis olyan jó azt hinni, hogy valóság.

Szeretnék a valóságtól messze lenni,

Sosem szeretnék felébredni.

Míg álmodom nem tudom, hogy létezem,

Egy másik valóságba élem életem,

Hol boldogabb vagyok, gondjaim nincsenek,

Illúzió az egész, és tudom, egyszer felébredek.

Életem folytatódik, a gondok megmaradnak

Viszont az életben legalább a barátaim megvannak.

A barátok segítenek gondjaimat megoldani,

A rossz élményeimet elfeledni,

Napjaimat szebbé tenni,

De legfontosabb: Önzetlenül Szeretni!

A barátaim "minden helyzetben" mellettem állnak

De csak a rosszban mutatkozik meg,

kik azok akik mélyen a szívembe látnak.

Angyalok érkezése

Angyalok érkeznek otthonomba!

Egyedül félszárnyú angyalok vagyunk, 

s csak úgy tudunk szárnyalni, ha összekapaszkodunk.

Ezért szeretném ha te is fogadnád őket Lobelin !Hozzanak 

harmóniát, szeretetet,örömet,békét, jó egészséget, boldogságot és anyagi biztonságot neked és családodnak.

Élj úgy!

Az élet rövid, ezért élj úgy, hogy minden nap hagyj valamit magad után. Egy szót, egy mosolyt, egy ölelést, egy szép emléket. Így ha már nem leszel, akkor is tudni fogják, hogy ki voltál.

Az élet.

"Az élet olyan, mint egy kert. A levelek elszáradnak, 

és a virágok elhervadnak természetes módon. 

Csak ha ezeket eltávolítjuk, gyönyörködhetünk ismét új virágaink és leveleink szépségében. 

Ugyanígy el kell távolítanunk tudatunkból a rossz tapasztalatokat, a múlt árnyait. 

Élni annyi, mint emlékezni a felejtésre. 

Bocsásd meg, amit meg kell bocsátani. 

Felejtsd el, amit el kell felejteni.

Öleld át az életet megújult erővel.

Az élet minden pillanatát olyan friss tekintettel kellene fogadnunk, mint egy nemrégen nyílt virágot."

Senkit nem szeret.

"Egy őszi hideg szeles késő délután ballagott egy férfi hazafelé a nyirkos utcán. Magányos volt és hideg a szíve.

 Senkit sem szeretett, senki sem szerette 

Kigyúltak már az utcai fények, s erősebben fújtak a fagyos szelek.

 Fejét lehajtva, kabátját összehúzta, lépteit jobban megszaporázta ,kopott vas-kapujához érve zsebében kulcsát keresgélte.

 Megtalálta, elővette ám leejtette, morgolódva lehajolt hogy a kulcsát felvegye s akkor, a kerítés tövében előbújó kis virágot észre vette 

-Mindenhol csak a gazok nőnek, mormolta félhangosan .

A szomszéd kislány rászólt, szeretettel nem haragosan 

-Bácsi kérem , azt a virágot neked én ültettem .

A férfi a vállát rándítva mondta- én ilyet nem kértem. 

Azzal bement a fűtetlen hideg házába kopott kabátját hanyagul ledobva,

 kályhájába tűzet rakva kavargott benne a kislány mondata

 -Minek nekem virág? mormogta 

Éjszaka lett nem jött álom a szemére mindig a szomszéd kislány jutott az eszébe

-Virágot nekem? nekem ? nekem ültette. 

Majd felkelt, konyhájából a nagy kést

 magához vette kiment ,

 s a kis virágot óvatosan a földből kivette .

A házba bevitte és gondosan elültette.

 Másnap mielőtt dolgozni ment, köszönt a virágnak odakinn ,

 mosolytalanul bólintott a kislánynak. 

Kislány szelíden szólt, s rámosolygott 

-Látom bácsi bevitted a Virágot!

 Be- válaszolta, majd elballagott.

 Este siettet haza , mert tudta, már nincs egyedül .

Várja a kis virág, mely ablakában ül .

A virág napról napra cseperedett, majd narancssárga virágot hozott.

 A férfi boldog lett, hisz színével a szürkeségbe napot lopott. 

Egy nap a boltba betérve, nem csak a szokásos vacsoráját vette ,

hanem egy nagy tábla csokit levett a polcról és kosarába tette.

 Másnap reggel toporgott kapujában a kislányra várva. 

Órájára pillantott párszor és várt és várt , de hiába.

 Este nem is haza sietett hanem egyenest a szomszédjához csengetett. 

Idős néni jött elébe- 

Jó estét a kislányt keresem a szomszédból vagyok.

 - A kislány beteg lett , kórházba van .

 - mondta a nénike- nagymamája vagyok! 

A férfi elsápadt beleremegett, majd összekapta magát és a kórházba sietett. 

Hová- hová- szólt egy nővér- egy kislányt keresek ma beteg lett.

 - Ma délután meghalt, megállt a pici szíve, sajnos az úr késve érkezett.

 Hazafelé, koszorút köttettet hatalmasat, színes , tarka virágokból.

 Eljött a nap! 

Logó orral felvette fekete öltönyét, csokit is elővette táskájából.

 Majd letépett egy szirmot a kislánytól kapott virágból.

 Könnyes szemmel lépett a parányi sírgödörhöz, 

csokit és a szirmot beledobta.

 - Köszönöm- összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel

 de hangosan érthetően mondta. 

Hetente friss virágot vitt az aprócska sírhalomra

- köszönöm -Csak ezt az egy szót mormolta. 

Tavasszal, a féltett, nagy gondossággal ápolt kis virágját magához vette. 

A temetőbe kivitte, azt a kislány sírjára könnyezve elültette.

 - KÖSZÖNÖM! 

Ezt a virágot tőled kaptam Látod ?

 Most ezt visszaadtam, már tudom, megtanultam. . . . 

HOGY NÉHA MEG KELL ÁLLNI, MÁSOKKAL IS TÖRŐDNI!!!!"

Egy kis virág.

"Egy kis virág, még gyenge, harmatos,

sáros bakancs durván rátapos.

Letiporva zsenge szirmai,

hajnali ég harmatot ad neki.

Kisüt a nap, s az eltiport virág,

magához tér, csodás szirmot ád.

Hát higgy benne, hogy megsegít az ég,

erőre kapsz, nincsen vége még!

Ha úgy érzed, minden elveszett,

már mit sem ér az életed Neked...

Mindíg marad egy reménysugár,

csillagtalan, fekete éjszakán.

E kis reményt az ég küldi Neked,

bár szót sem vált, senki már Veled.

Hát bízz benne, hogy megsegít az ég,

csak hinned kell, nincsen vége még!

Ha elhagyott mindenki Tégedet,

gondolj arra, az Isten még szeret!

Tenyerén hord, minden rendbe jön,

siker vár Rád, új társ, nagy öröm...

Hát ne add fel, Te csak higgy, szeress,

ne csüggedj el, örüljél, nevess!

Hiszen tudod, hogy megsegít az ég,

boldog leszel, nincsen vége még!"

/Szuhanics Albert/

Néha elég egy....

...Néha elég pár óra, vagy pár nap, hogy az ember életét megváltoztassa valaki. Nem számít az idő, sem a tér, nincsenek miértek, nincsenek kérdések és nincsenek válaszok sem.., csak van valami. Találkozol valakivel, akinek nem kell semmit mondanod. Pár perc és a vesédbe lát. A gátlások leomlanak, a képmutatás álarca megreped az arcodon. Nincs többé hazugság, csak az őszinteség, csak a csupasz lelked, minden védelem nélkül, és félsz, halálra rémülsz, mit keres valaki pár óra után a szíved közepében. Félsz, hogy vissza fog élni a kiszolgáltatottságoddal. Nem teszi, mert a markodban van, ahogy Te is. A józan ész meg eltűnik. Bármit mond, megteszed. Bármit kérdez, válaszolsz. Kivetkőzöl magadból, és mindent a fonákjáról látsz. Olyasmit teszel, amit el sem hiszel, olyanokat mondasz, amiket utólag sem értesz. Tükröt állít eléd, amiben meglátod magad. Az igazi énedet. A valóságot, amit senki más szemében nem láttál még. Talán azt is tudja, hogy milyen leszel. Még a jövődet is látja benned, te meg meglátod a szemében a saját arcképedet. Boldog vagy és félsz, együtt. Nem tudod mit hozhat a holnap, de nem is érdekel, mert tudod Ő ott lesz melletted.., nem vagy benne biztos, de érzed, hiszen olyan mint Te.....

Várom már a tavaszt!

Vajon lesz kikelet ?

Reszket a hideg télben a maradék levél a fán,

s az oldalára fagyott könnye vet rá furcsa barázdát!

Keményen roppan a lábam alatt a rideg jég,

és leheletem gomolyog, mint megannyi szellemkép!

Csontomig hatol a tél jéghideg fegyvere,

e dermedt némaságban a magánytól szenvedek!

A jéggé dermedt ágak figyelik, hogyan lépkedek,

némák, mintha gondolnák segítenek, ha csendesek!

Még a nap is magára húzza felhő takaróját,

gondolja bűnös, hát elbújik, s szégyenli magát!

Kosza pelyhek szálnak alá, furcsa tánccal,

vonaglanak kicsit, majd némelyik rá ül a vállamra!

Egy madárka jajveszékel e gyilkos télben,

várja már a tavaszt, s hogy a nap újra melegítse!

De vajon lesz-e tavasz "pompás kikelet"?

E gondolat fejem fölött lebeg, majd le hullik és elvesztem! Felnézek, végig tekintek a dermedt tájon,

s úgy érzem többé nem jön tavasz, hiába várom!