Azt kérdezed tőlem?

Azt kérdezed tőlem..lehet-e egyszerre többet is szeretni,nekem pedig az jutott eszembe,hogy aki kimondja a szót,Szeretlek,az mindig tudja-e mi az,amit mondott,ismeri-e a szónak az értelmét.....a mély értelmét,tudja-e,mit jelent szeretni,vagy csak magát,és azt a másikat hitegeti,mikor magányos,mikor kedves szóra vágyik,mikor azt szeretné,valaki lenne,aki esténként mellé bújna,vagy csak biztonságra vágyik,ami nem baj...az ember egyedül gyámoltalan,gyámoltalanná tette magát az elmúlástól való félelmében..de erről az érzésről szól a szeretet?vajon a vágy beteljesülése maga a szeretet?

Tudod,olyan a kérdésed,mintha azt kérdeznéd,tud-e az ember két gyönyörű festményt festeni,talán igen,talán nem,de ahhoz,hogy joggal kérdezd,egyet már festenie kellett.De míg egyet se,addig rossz a kérdés,igen,abban igazad van,sokféle lehet a szeretet,ha összeraknánk,gúlát építhetnénk belőle,aminek a csúcsán nincs több,mint egyetlen szeretet.

Volt egyszer egy rózsakert....

Milliónyi rózsa öntötte nap, mint nap illatát,élte mindennapos életét.A zsenge rügyekből egyszer,egyszerre pattant ki két egyformán harmatos rózsabimbó.Külsőre teljesen egyformák voltak ugyan,ám mindketten mást gondoltak rövidke életükről.

Az egyik így gondolkodott:

-Gyönyörű ez a reggel,amint a nap kisüt,széttárom szirmaimat,hogy aki csak erre jár,élvezhesse illatomat.

Így is tett.Amint a nap sugarai megsimogatták,kinyílt és bőven ontotta bódító illatát.Ám még szinte dél sem volt,szirmai hervadni kezdtek,és estére teljesen elhervadt.

A másik hatalmas rózsabimbó így gondolkodott:

-Én bizony nem fogok akárkinek illatozni.Az én illatom különlegesebb,mint a többieké.Csak annak tárom ki szirmaimat,hagyom élvezni illatom,akit én választok ki,aki érdemes erre...

Múltak az órák,de ő senkit nem talált megfelelőnek magához.Így jött el az este,és ez a rózsabimbó is elpusztult,anélkül,hogy kinyílt volna.

Várj!

Ha többféle út kínálkozik számodra, és nem tudod, melyiket válaszd, semmiképp se bízd a döntést a véletlenre, hanem ülj le és várj. Várj még és még. Ne mozdulj, ne szólj, csak hallgasd a szíved. S mikor beszélni kezd hozzád, állj fel, és menj, amerre visz.

Olyan régóta élek ezen a földön...

"Olyan régóta élek ezen a földön. Sose tagadtam le a hibáimat. Nem szeretem a tökéletes embereket. Megéri, hogy bura alatt élj, csak mert attól félsz, hogy megsebesülsz? Van értelme lakat alá zárni a lelkedet, csak azért, nehogy kirabolja valaki? Éld az életet, ahogy neked tetszik. És amikor mélyre kerülsz, legyen bátorságod kimondani: Csak azért sem adom fel! Kezdem elölről! Semmi nyavalygás vagy siránkozás! Az élet szép,  feltéve, hogy éled. Amikor vele együtt haladsz. Néha sárban, máskor meg rózsakertben. Őrizd meg az emlékeidet, és lépj tovább... Bolyongás a létünk ebben a világban. Bolyongás ég és föld között."

Boldogság és annak madara !

Nem biztos, hogy kék

Nem biztos, hogy madár.

Nem biztos, hogy boldogság.

De felröppen az égben, s folytatja útját a levegőben,

és a legnagyobb hiányérzet legapróbb kielégülése

is képes megteremteni ezt a

-csupán pillanatokban mérhető-szárnyalásra késztető állapotot.

A tibeti mesék között bukkanhatunk hasonlóra.

"az emberek éheztek, fáztak, és nem tudták, milyen az: boldognak lenni"

A boldogság madara énekel, hangjaival teremteni tud.

Eljutni hozzá, meghallani dalát-ehhez minden kínok kínját járva vezet az út.

A megpróbáltatásoktól való félelem, a megalkuvás gyávasága, az emberi akarat s az ezt tápláló hit feladása maga a halál, mert süketté lesz az ember.

Nem hallhatja meg a madár énekét.

Mert a madarat nem kívül kell keresni, repülni nem lehet az égben, dalt hallani, megérezni a boldogság ritmusát nem lehet

-csak legbelül igazán.

Búcsú nélkül ne indulj útra!

Élj úgy, mintha csak a mai nap lenne,

a szemedben mosollyal és nevetve.

Talán könnyebb az élet szeretve,

ha jó kedvvel nézel mindenre.

Búcsú nélkül soha ne indulj útra,

ha megérkezel, ölelj meg újra,

és ne gondolj, csak a mai napra,

reményünk lehet csak a holnapra!

Becsüld meg, hogy ránk süt a Nap,

minden ölelést és forró csókokat,

hogy tavaszi eső mossa arcodat,

csodáld meg a tarka virágokat!

Becsüld meg az emberi szeretetet,

és nagyon köszönd meg Istenednek,

hogy a mai napot megadta neked.

De a holnapit nem ígérte meg!

A szerelem

"A szerelem lehet egy választás, és lehet váratlan… lehet reménykedni benne, és lehet önzetlen Leginkább az vigasztal, hogy a szerelemnek megvan a maga hatalma; akkor toppan be az életünkbe, amikor a legkevésbé számítunk rá, vagy leginkább szükségünk van rá, és úgy változtatja meg a dolgokat, ahogy sosem tartottuk lehetségesnek. Mindig tudatában vagyunk, hogy valahol ott van, kint - és amikor rájövünk, hogy valójában megvan bennünk, az nagyon megnyugtató.”

/Laura Linney/

Vigyázz a szememre!

Volt egyszer egy vak lány.

Gyűlölte magát a vakságáért.

És gyűlölt mindenkit,

kivéve szerető barátját.

Ő mindig mellette állt,

mindenben segítette.

Egy nap azt mondta a lány:

- Ha látni tudnék,

hozzád mennék feleségül.

Egy napon valaki ajándékozott

neki egy pár szemét.

Mikor levették a kötést, látott.

Látta a barátját is.

Ő megkérdezte:

- Most, hogy már látsz,

hozzám jössz feleségül?

A lány ránézett és látta, hogy a barátja vak.

Már a fiú becsukott szeme is sokkolta.

Erre nem számított.

Már a gondolattól is irtózott,

hogy egy életen keresztül a

csukott szemeit nézze.

Így nemet mondott neki,és a

 barátja elment.

A lány másnap levelet kapott tőle,

amiben ez állt:

- Kérlek vigyázz a szemeimre!!!

Fontos vagy nekem!

Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő,

hogy minden osztálytársuk nevét írják föl

egy lapra úgy, hogy a nevek

mellett maradjon egy kis üres hely.

Gondolják meg, mi a legjobb,

amit mondani tudnak a

társaikról,

 és azt írják a nevek mellé.

 Egy teljes órába telt, mire

mindenki elkészült

 és mielőtt elhagyták az osztálytermet,

a lapot átadták a tanárnőnek.

Hétvégén a tanárnő minden

diák nevét

fölírta egy papírlapra

és mellé a kedves megjegyzéseket,

amelyeket a tanulótársak írtak róla.

Hétfőn minden tanuló megkapta a

listáját.

Már kis idő múlva mindegyik nevetett.

Tényleg? -

hallatszott a suttogás...

 Nem is tudtam, hogy én valakinek

is jelentek valamit!-

és Nem tudtam, hogy a többiek

ennyire kedvelnek -

szóltak a megjegyzések.

Ezután senki nem emlegette többé a listát.

 A tanárnő nem tudta,

 hogy a diákok egymás közt,

vagy esetleg a szüleikkel

beszéltek-e róla,

de nem is törődött vele.

A feladat elérte a célját.

A tanulók elégedettek voltak

magukkal és a társaikkal.

Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban,

 és a tanárnő elment a tanítványa temetésére ..

A templomot megtöltötte a sok barát.

Egyik a másik után

 - akik szerették vagy ismerték a fiatalembert

- odamentek a koporsóhoz,

és lerótták utolsó kegyeletüket.

 A tanárnő a sor végén lépett

oda és imádkozott a koporsó mellett.

 Ahogyan ott állt, az egyik

koporsóvivő katona megszólította:

Ön a matematika tanárnője volt Mark-nak?

 Ő igent bólintott.

 Erre a fiú azt mondta:

Mark nagyon

gyakran beszélt magáról.

A temetés után összegyűltek

Mark régi osztálytársai.

 Mark szülei is ott voltak és

 szemmel láthatóan alig várták,

hogy beszélhessenek a tanárnővel.

Valamit szeretnénk mutatni

 - mondta az apa

és előhúzott egy pénztárcát a zsebéből.

Ezt találták,

amikor a fiunk elesett.

 Úgy gondoltuk, Ön meg fogja ismerni.

A pénztárcából előhúzott egy

erősen gyűrött lapot, amelyet nyilván összeragasztottak,

sokszor összehajtogattak

és széthajtottak már.

A tanárnő -

anélkül, hogy odanézett volna

 - tudta, hogy ez egyike volt

azoknak a lapoknak,

 amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket

az osztálytársak írtak Markról.

Nagyon szeretnénk Önnek

megköszönni,

hogy ezt a feladatot adta az osztálynak

- mondta Mark anyja.

Amint látja,

Mark nagyon megbecsülte.

A többi régi tanítvány is összegyűlt

a tanárnő körül.

Charlie elmosolyodott és azt mondta:

Nekem is megvan még a listám.

 Az íróasztalom felső fiókjában őrzöm.

Chuck

felesége pedig így szólt:

 Chuck megkért, hogy a listát ragasszam

 be az esküvői albumba.

Az enyém is megvan még -

mondta Marily. A

naplómban tartom.

Ekkor Vicki, egy másik osztálytársuk a

zsebnaptárát vette elő,

és megmutatta a használattól

 megkopott és

foszladozó listát a többieknek.

Mindig magamnál hordom -

mondta Vicki, és hozzátette:

Meg vagyok győződve,

 hogy mindnyájan megőriztük azt a listát.

Várnai Zseni:Csodák csodája

 

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés... tavasz!

Az élet!

Az életben a lényeges dolgok ingyen kaphatók: a gondos anya, a nap és a barátság. Hely az asztalnál és egy szivélyes ölelés. A tavasz fénye. Egy gyerek nevetése. Egy madár éneke. A patak csobogása. A fák árnya. A tenger hullámai. A nap és az éj. A nyugalom és a csend. A hetedik nap. Az élet és a halál. Embernek lenni a földön.

Március 15

NEMZETI DAL
Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Az úton menni kell

"Tudod, mostanában sokszor gondolok arra, 

hogy az úton menni kell, 

akár csukott szemmel, csukott füllel is,

de nem körülnézni, 

nem figyelni a szemeket, ki mit szól hozzá. 

Oda kell lépni, ahova az

ember úgy érzi, 

lépnie kell.

Mert a taps is, a füttyögés is megzavarja az embert, 

és akkor zavarában, vagy hiúságában eltéveszti a célt. 

A saját célját. 

Mert a taps is, a füttyögés is tereli az embert oda, 

ahol a megfelelni akarás van. 

De az életnek nem szabad megengedni, 

hogy produkcióvá silányuljon. 

Nem szabad, hogy mások

mondják meg, 

az merre induljon, kit

válasszon, 

ki való hozzá, kit illik

szeretnie. 

Mi lesz jó neki.

Nem szabad hallani se a füttyöt, se a tapsot, 

ha az ember el akarja érni a célt, 

ami neki van kijelölve. 

És megmagyarázni se kell azt, hogy miért úgy, 

miért arra.

Mert aki magyarázkodás nélkül nem érti, 

az soha nem fogja megérteni. 

Az csak azt hallja, amit hallani szeretne."

A tavasz

,,Mi az?'' - kérdezte Vén Rigó.

,,Tavasz'' - felelt a Nap.

,,Megjött?'' - kérdezte Vén Rigó.

,,Meg ám!'' - felelt a Nap.

,,Szeretsz?'' - kérdezte Vén Rigó.

,,Szeretlek!'' - szólt a Nap.

,,Akkor hát szép lesz a világ?''

,,Még szebb és boldogabb!''

Keress egy kezet.

"A káoszban keress egy kezet, amelyet 

elérhetsz és megérinthetsz, és megfoghatsz, 

keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz, 

és akkor egy pillanatra -de nem tovább, 

csak egy pillanatra- rend lesz a káoszban, 

nyugalom lesz, központja két összefonódott kéz. 

Aztán a kezek széthullanak, és 

többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, 

és rosszabb lesz, mint volt. 

Megérinteni egy kezet a káoszban: 

ez a szerelem."

Egy gyermek gondolata.

Egy napon a gyermek így szól az Istenhez.

 -Azt beszélik, holnap leküldessz a földre.De hogyan fogok ott élni,

   hiszen olyan kicsi és védtelen vagyok?

 Az Isten azt válaszolta:

 -A sok angyal közül kiválasztottam egyet neked.Várni fog téged

  és vigyáz majd rád.

-De-mondta a gyermek-itt a Menyországban nem csinálok semmi

  mást csak énekelek és mosolygok.Erre van szükségem, hogy 

  boldog lehessek.

 Az Isten így szólt:

 -Az angyalod mindennap fog énekelni neked, és érezni fogod az

  angyalod szeretetét és boldog leszel.

 -És-mondta a gyermek-hogyan fogom megérteni az embereket

   ha nem értem a nyelvüket?

 -Könnyű-mondta az Isten-Az angyalod meg fogja tanítani neked

   a legszebb és legédesebb szavakat amiket valaha is hallani fogsz,

   és az angyalod türelemmel, gondossággal megfog tanítani   

   beszélni is.

 A gyermek felnézett az Istenre és így szólt:

 -És mit fogok tenni, ha veled akarok beszélgetni?

 Az Isten rámosolygott a gyermekre és ezt mondta:

 -Az angyalod összefogja tenni kezeidet és megtanít imádkozni.

 A gyermek azt mondta:

 -Úgy hallottam a földön rossz emberek vannak.Ki fog engem  

   megvédeni?  

 Az Isten megölelte a gyermeket és azt mondta:

 -Az angyalod  óvni fog téged akkor is, ha ez az élete  

   kockáztatásával jár.

 A gyermek szomorúan nézett és így szólt:

 -De mindíg szomorú leszek, mert nem láthatlak téged!

 Isten megölelte a gyermeket:

 -Az angyalod mindíg beszélni fog neked rólam, és meg fogja 

   mutatni, hogy hogyan juthatsz vissza hozzám.Habár én mindíg

   melletted leszek.

 Ekkor nagy békesség volt a Menyben, de már hallani lehetett a 

 földi hangokat.

 A gyermek sietve megkérdezte:

 -Istenem, ha most mennem kell kérlek áruld el nekem az      

  angyalom nevét!

 Isten így válaszolt:Az édesanyád.

Mi a tanulság?

Egy kicsi faluban a hegyek között, minden nyáron nagy szárazság volt. Így volt ez idén is...

Ahogy beköszöntött az ősz elkezdett esni az eső és csak esett, csak esett 40 nap 40 éjszaka. Még a templomot is majdnem ellepte a víz, csak a kereszt lógott ki, és rajta kapaszkodott a pap.

A víz folyamatosan emelkedett...

Az áramlat arra sodort egy faágat. A pap nem kapaszkodott bele, mert azt gondolta, ha szereti az isten akkor megmenti. Tovább sodródott az ág.

A víz csak emelkedik...

Megjelent egy egy óriási madár, karmai között egy kötél. Tíz percig körözött a pap fölött, de a pap elhessegette.

A víz tovább emelkedik...

Arra evezett egy horgász a csónakjával, hogy kimentse a papot. A pap továbbra is úgy gondolta, hogy a jókat úgyis megmenti az isten.

A víz teljesen ellepi a templom csúcsát és a pap már nem tud mibe kapaszkodni és megfullad.

A pap átkerül a másvilágra, és kérdőre vonja az istent, hogy miért kellett meghallnia amikor egész életében őt szolgálta.

Erre az isten így válaszolt:

- Háromszor küldtem segítséget és egyszer sem használtad ki. Hát akkor mit akarsz?

Tanulság: Lehetőség mindig van, de tudni kell meglátni.

Fejem lehajtom.

Fejem lehajtom puha párnámra,

S csukott szemmel, szép csendben, várok, az álomra.

Tudom az álom nem más mint hazugság,

Mégis olyan jó azt hinni, hogy valóság.

Szeretnék a valóságtól messze lenni,

Sosem szeretnék felébredni.

Míg álmodom nem tudom, hogy létezem,

Egy másik valóságba élem életem,

Hol boldogabb vagyok, gondjaim nincsenek,

Illúzió az egész, és tudom, egyszer felébredek.

Életem folytatódik, a gondok megmaradnak

Viszont az életben legalább a barátaim megvannak.

A barátok segítenek gondjaimat megoldani,

A rossz élményeimet elfeledni,

Napjaimat szebbé tenni,

De legfontosabb: Önzetlenül Szeretni!

A barátaim "minden helyzetben" mellettem állnak

De csak a rosszban mutatkozik meg,

kik azok akik mélyen a szívembe látnak.

Angyalok érkezése

Angyalok érkeznek otthonomba!

Egyedül félszárnyú angyalok vagyunk, 

s csak úgy tudunk szárnyalni, ha összekapaszkodunk.

Ezért szeretném ha te is fogadnád őket Lobelin !Hozzanak 

harmóniát, szeretetet,örömet,békét, jó egészséget, boldogságot és anyagi biztonságot neked és családodnak.

Élj úgy!

Az élet rövid, ezért élj úgy, hogy minden nap hagyj valamit magad után. Egy szót, egy mosolyt, egy ölelést, egy szép emléket. Így ha már nem leszel, akkor is tudni fogják, hogy ki voltál.

Az élet.

"Az élet olyan, mint egy kert. A levelek elszáradnak, 

és a virágok elhervadnak természetes módon. 

Csak ha ezeket eltávolítjuk, gyönyörködhetünk ismét új virágaink és leveleink szépségében. 

Ugyanígy el kell távolítanunk tudatunkból a rossz tapasztalatokat, a múlt árnyait. 

Élni annyi, mint emlékezni a felejtésre. 

Bocsásd meg, amit meg kell bocsátani. 

Felejtsd el, amit el kell felejteni.

Öleld át az életet megújult erővel.

Az élet minden pillanatát olyan friss tekintettel kellene fogadnunk, mint egy nemrégen nyílt virágot."

Senkit nem szeret.

"Egy őszi hideg szeles késő délután ballagott egy férfi hazafelé a nyirkos utcán. Magányos volt és hideg a szíve.

 Senkit sem szeretett, senki sem szerette 

Kigyúltak már az utcai fények, s erősebben fújtak a fagyos szelek.

 Fejét lehajtva, kabátját összehúzta, lépteit jobban megszaporázta ,kopott vas-kapujához érve zsebében kulcsát keresgélte.

 Megtalálta, elővette ám leejtette, morgolódva lehajolt hogy a kulcsát felvegye s akkor, a kerítés tövében előbújó kis virágot észre vette 

-Mindenhol csak a gazok nőnek, mormolta félhangosan .

A szomszéd kislány rászólt, szeretettel nem haragosan 

-Bácsi kérem , azt a virágot neked én ültettem .

A férfi a vállát rándítva mondta- én ilyet nem kértem. 

Azzal bement a fűtetlen hideg házába kopott kabátját hanyagul ledobva,

 kályhájába tűzet rakva kavargott benne a kislány mondata

 -Minek nekem virág? mormogta 

Éjszaka lett nem jött álom a szemére mindig a szomszéd kislány jutott az eszébe

-Virágot nekem? nekem ? nekem ültette. 

Majd felkelt, konyhájából a nagy kést

 magához vette kiment ,

 s a kis virágot óvatosan a földből kivette .

A házba bevitte és gondosan elültette.

 Másnap mielőtt dolgozni ment, köszönt a virágnak odakinn ,

 mosolytalanul bólintott a kislánynak. 

Kislány szelíden szólt, s rámosolygott 

-Látom bácsi bevitted a Virágot!

 Be- válaszolta, majd elballagott.

 Este siettet haza , mert tudta, már nincs egyedül .

Várja a kis virág, mely ablakában ül .

A virág napról napra cseperedett, majd narancssárga virágot hozott.

 A férfi boldog lett, hisz színével a szürkeségbe napot lopott. 

Egy nap a boltba betérve, nem csak a szokásos vacsoráját vette ,

hanem egy nagy tábla csokit levett a polcról és kosarába tette.

 Másnap reggel toporgott kapujában a kislányra várva. 

Órájára pillantott párszor és várt és várt , de hiába.

 Este nem is haza sietett hanem egyenest a szomszédjához csengetett. 

Idős néni jött elébe- 

Jó estét a kislányt keresem a szomszédból vagyok.

 - A kislány beteg lett , kórházba van .

 - mondta a nénike- nagymamája vagyok! 

A férfi elsápadt beleremegett, majd összekapta magát és a kórházba sietett. 

Hová- hová- szólt egy nővér- egy kislányt keresek ma beteg lett.

 - Ma délután meghalt, megállt a pici szíve, sajnos az úr késve érkezett.

 Hazafelé, koszorút köttettet hatalmasat, színes , tarka virágokból.

 Eljött a nap! 

Logó orral felvette fekete öltönyét, csokit is elővette táskájából.

 Majd letépett egy szirmot a kislánytól kapott virágból.

 Könnyes szemmel lépett a parányi sírgödörhöz, 

csokit és a szirmot beledobta.

 - Köszönöm- összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel

 de hangosan érthetően mondta. 

Hetente friss virágot vitt az aprócska sírhalomra

- köszönöm -Csak ezt az egy szót mormolta. 

Tavasszal, a féltett, nagy gondossággal ápolt kis virágját magához vette. 

A temetőbe kivitte, azt a kislány sírjára könnyezve elültette.

 - KÖSZÖNÖM! 

Ezt a virágot tőled kaptam Látod ?

 Most ezt visszaadtam, már tudom, megtanultam. . . . 

HOGY NÉHA MEG KELL ÁLLNI, MÁSOKKAL IS TÖRŐDNI!!!!"

Egy kis virág.

"Egy kis virág, még gyenge, harmatos,

sáros bakancs durván rátapos.

Letiporva zsenge szirmai,

hajnali ég harmatot ad neki.

Kisüt a nap, s az eltiport virág,

magához tér, csodás szirmot ád.

Hát higgy benne, hogy megsegít az ég,

erőre kapsz, nincsen vége még!

Ha úgy érzed, minden elveszett,

már mit sem ér az életed Neked...

Mindíg marad egy reménysugár,

csillagtalan, fekete éjszakán.

E kis reményt az ég küldi Neked,

bár szót sem vált, senki már Veled.

Hát bízz benne, hogy megsegít az ég,

csak hinned kell, nincsen vége még!

Ha elhagyott mindenki Tégedet,

gondolj arra, az Isten még szeret!

Tenyerén hord, minden rendbe jön,

siker vár Rád, új társ, nagy öröm...

Hát ne add fel, Te csak higgy, szeress,

ne csüggedj el, örüljél, nevess!

Hiszen tudod, hogy megsegít az ég,

boldog leszel, nincsen vége még!"

/Szuhanics Albert/

Néha elég egy....

...Néha elég pár óra, vagy pár nap, hogy az ember életét megváltoztassa valaki. Nem számít az idő, sem a tér, nincsenek miértek, nincsenek kérdések és nincsenek válaszok sem.., csak van valami. Találkozol valakivel, akinek nem kell semmit mondanod. Pár perc és a vesédbe lát. A gátlások leomlanak, a képmutatás álarca megreped az arcodon. Nincs többé hazugság, csak az őszinteség, csak a csupasz lelked, minden védelem nélkül, és félsz, halálra rémülsz, mit keres valaki pár óra után a szíved közepében. Félsz, hogy vissza fog élni a kiszolgáltatottságoddal. Nem teszi, mert a markodban van, ahogy Te is. A józan ész meg eltűnik. Bármit mond, megteszed. Bármit kérdez, válaszolsz. Kivetkőzöl magadból, és mindent a fonákjáról látsz. Olyasmit teszel, amit el sem hiszel, olyanokat mondasz, amiket utólag sem értesz. Tükröt állít eléd, amiben meglátod magad. Az igazi énedet. A valóságot, amit senki más szemében nem láttál még. Talán azt is tudja, hogy milyen leszel. Még a jövődet is látja benned, te meg meglátod a szemében a saját arcképedet. Boldog vagy és félsz, együtt. Nem tudod mit hozhat a holnap, de nem is érdekel, mert tudod Ő ott lesz melletted.., nem vagy benne biztos, de érzed, hiszen olyan mint Te.....

Várom már a tavaszt!

Vajon lesz kikelet ?

Reszket a hideg télben a maradék levél a fán,

s az oldalára fagyott könnye vet rá furcsa barázdát!

Keményen roppan a lábam alatt a rideg jég,

és leheletem gomolyog, mint megannyi szellemkép!

Csontomig hatol a tél jéghideg fegyvere,

e dermedt némaságban a magánytól szenvedek!

A jéggé dermedt ágak figyelik, hogyan lépkedek,

némák, mintha gondolnák segítenek, ha csendesek!

Még a nap is magára húzza felhő takaróját,

gondolja bűnös, hát elbújik, s szégyenli magát!

Kosza pelyhek szálnak alá, furcsa tánccal,

vonaglanak kicsit, majd némelyik rá ül a vállamra!

Egy madárka jajveszékel e gyilkos télben,

várja már a tavaszt, s hogy a nap újra melegítse!

De vajon lesz-e tavasz "pompás kikelet"?

E gondolat fejem fölött lebeg, majd le hullik és elvesztem! Felnézek, végig tekintek a dermedt tájon,

s úgy érzem többé nem jön tavasz, hiába várom!