Azt kérdezed tőlem?

Azt kérdezed tőlem..lehet-e egyszerre többet is szeretni,nekem pedig az jutott eszembe,hogy aki kimondja a szót,Szeretlek,az mindig tudja-e mi az,amit mondott,ismeri-e a szónak az értelmét.....a mély értelmét,tudja-e,mit jelent szeretni,vagy csak magát,és azt a másikat hitegeti,mikor magányos,mikor kedves szóra vágyik,mikor azt szeretné,valaki lenne,aki esténként mellé bújna,vagy csak biztonságra vágyik,ami nem baj...az ember egyedül gyámoltalan,gyámoltalanná tette magát az elmúlástól való félelmében..de erről az érzésről szól a szeretet?vajon a vágy beteljesülése maga a szeretet?

Tudod,olyan a kérdésed,mintha azt kérdeznéd,tud-e az ember két gyönyörű festményt festeni,talán igen,talán nem,de ahhoz,hogy joggal kérdezd,egyet már festenie kellett.De míg egyet se,addig rossz a kérdés,igen,abban igazad van,sokféle lehet a szeretet,ha összeraknánk,gúlát építhetnénk belőle,aminek a csúcsán nincs több,mint egyetlen szeretet.

Volt egyszer egy rózsakert....

Milliónyi rózsa öntötte nap, mint nap illatát,élte mindennapos életét.A zsenge rügyekből egyszer,egyszerre pattant ki két egyformán harmatos rózsabimbó.Külsőre teljesen egyformák voltak ugyan,ám mindketten mást gondoltak rövidke életükről.

Az egyik így gondolkodott:

-Gyönyörű ez a reggel,amint a nap kisüt,széttárom szirmaimat,hogy aki csak erre jár,élvezhesse illatomat.

Így is tett.Amint a nap sugarai megsimogatták,kinyílt és bőven ontotta bódító illatát.Ám még szinte dél sem volt,szirmai hervadni kezdtek,és estére teljesen elhervadt.

A másik hatalmas rózsabimbó így gondolkodott:

-Én bizony nem fogok akárkinek illatozni.Az én illatom különlegesebb,mint a többieké.Csak annak tárom ki szirmaimat,hagyom élvezni illatom,akit én választok ki,aki érdemes erre...

Múltak az órák,de ő senkit nem talált megfelelőnek magához.Így jött el az este,és ez a rózsabimbó is elpusztult,anélkül,hogy kinyílt volna.

Várj!

Ha többféle út kínálkozik számodra, és nem tudod, melyiket válaszd, semmiképp se bízd a döntést a véletlenre, hanem ülj le és várj. Várj még és még. Ne mozdulj, ne szólj, csak hallgasd a szíved. S mikor beszélni kezd hozzád, állj fel, és menj, amerre visz.

Olyan régóta élek ezen a földön...

"Olyan régóta élek ezen a földön. Sose tagadtam le a hibáimat. Nem szeretem a tökéletes embereket. Megéri, hogy bura alatt élj, csak mert attól félsz, hogy megsebesülsz? Van értelme lakat alá zárni a lelkedet, csak azért, nehogy kirabolja valaki? Éld az életet, ahogy neked tetszik. És amikor mélyre kerülsz, legyen bátorságod kimondani: Csak azért sem adom fel! Kezdem elölről! Semmi nyavalygás vagy siránkozás! Az élet szép,  feltéve, hogy éled. Amikor vele együtt haladsz. Néha sárban, máskor meg rózsakertben. Őrizd meg az emlékeidet, és lépj tovább... Bolyongás a létünk ebben a világban. Bolyongás ég és föld között."

Boldogság és annak madara !

Nem biztos, hogy kék

Nem biztos, hogy madár.

Nem biztos, hogy boldogság.

De felröppen az égben, s folytatja útját a levegőben,

és a legnagyobb hiányérzet legapróbb kielégülése

is képes megteremteni ezt a

-csupán pillanatokban mérhető-szárnyalásra késztető állapotot.

A tibeti mesék között bukkanhatunk hasonlóra.

"az emberek éheztek, fáztak, és nem tudták, milyen az: boldognak lenni"

A boldogság madara énekel, hangjaival teremteni tud.

Eljutni hozzá, meghallani dalát-ehhez minden kínok kínját járva vezet az út.

A megpróbáltatásoktól való félelem, a megalkuvás gyávasága, az emberi akarat s az ezt tápláló hit feladása maga a halál, mert süketté lesz az ember.

Nem hallhatja meg a madár énekét.

Mert a madarat nem kívül kell keresni, repülni nem lehet az égben, dalt hallani, megérezni a boldogság ritmusát nem lehet

-csak legbelül igazán.

Búcsú nélkül ne indulj útra!

Élj úgy, mintha csak a mai nap lenne,

a szemedben mosollyal és nevetve.

Talán könnyebb az élet szeretve,

ha jó kedvvel nézel mindenre.

Búcsú nélkül soha ne indulj útra,

ha megérkezel, ölelj meg újra,

és ne gondolj, csak a mai napra,

reményünk lehet csak a holnapra!

Becsüld meg, hogy ránk süt a Nap,

minden ölelést és forró csókokat,

hogy tavaszi eső mossa arcodat,

csodáld meg a tarka virágokat!

Becsüld meg az emberi szeretetet,

és nagyon köszönd meg Istenednek,

hogy a mai napot megadta neked.

De a holnapit nem ígérte meg!

A szerelem

"A szerelem lehet egy választás, és lehet váratlan… lehet reménykedni benne, és lehet önzetlen Leginkább az vigasztal, hogy a szerelemnek megvan a maga hatalma; akkor toppan be az életünkbe, amikor a legkevésbé számítunk rá, vagy leginkább szükségünk van rá, és úgy változtatja meg a dolgokat, ahogy sosem tartottuk lehetségesnek. Mindig tudatában vagyunk, hogy valahol ott van, kint - és amikor rájövünk, hogy valójában megvan bennünk, az nagyon megnyugtató.”

/Laura Linney/

Vigyázz a szememre!

Volt egyszer egy vak lány.

Gyűlölte magát a vakságáért.

És gyűlölt mindenkit,

kivéve szerető barátját.

Ő mindig mellette állt,

mindenben segítette.

Egy nap azt mondta a lány:

- Ha látni tudnék,

hozzád mennék feleségül.

Egy napon valaki ajándékozott

neki egy pár szemét.

Mikor levették a kötést, látott.

Látta a barátját is.

Ő megkérdezte:

- Most, hogy már látsz,

hozzám jössz feleségül?

A lány ránézett és látta, hogy a barátja vak.

Már a fiú becsukott szeme is sokkolta.

Erre nem számított.

Már a gondolattól is irtózott,

hogy egy életen keresztül a

csukott szemeit nézze.

Így nemet mondott neki,és a

 barátja elment.

A lány másnap levelet kapott tőle,

amiben ez állt:

- Kérlek vigyázz a szemeimre!!!

Fontos vagy nekem!

Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő,

hogy minden osztálytársuk nevét írják föl

egy lapra úgy, hogy a nevek

mellett maradjon egy kis üres hely.

Gondolják meg, mi a legjobb,

amit mondani tudnak a

társaikról,

 és azt írják a nevek mellé.

 Egy teljes órába telt, mire

mindenki elkészült

 és mielőtt elhagyták az osztálytermet,

a lapot átadták a tanárnőnek.

Hétvégén a tanárnő minden

diák nevét

fölírta egy papírlapra

és mellé a kedves megjegyzéseket,

amelyeket a tanulótársak írtak róla.

Hétfőn minden tanuló megkapta a

listáját.

Már kis idő múlva mindegyik nevetett.

Tényleg? -

hallatszott a suttogás...

 Nem is tudtam, hogy én valakinek

is jelentek valamit!-

és Nem tudtam, hogy a többiek

ennyire kedvelnek -

szóltak a megjegyzések.

Ezután senki nem emlegette többé a listát.

 A tanárnő nem tudta,

 hogy a diákok egymás közt,

vagy esetleg a szüleikkel

beszéltek-e róla,

de nem is törődött vele.

A feladat elérte a célját.

A tanulók elégedettek voltak

magukkal és a társaikkal.

Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban,

 és a tanárnő elment a tanítványa temetésére ..

A templomot megtöltötte a sok barát.

Egyik a másik után

 - akik szerették vagy ismerték a fiatalembert

- odamentek a koporsóhoz,

és lerótták utolsó kegyeletüket.

 A tanárnő a sor végén lépett

oda és imádkozott a koporsó mellett.

 Ahogyan ott állt, az egyik

koporsóvivő katona megszólította:

Ön a matematika tanárnője volt Mark-nak?

 Ő igent bólintott.

 Erre a fiú azt mondta:

Mark nagyon

gyakran beszélt magáról.

A temetés után összegyűltek

Mark régi osztálytársai.

 Mark szülei is ott voltak és

 szemmel láthatóan alig várták,

hogy beszélhessenek a tanárnővel.

Valamit szeretnénk mutatni

 - mondta az apa

és előhúzott egy pénztárcát a zsebéből.

Ezt találták,

amikor a fiunk elesett.

 Úgy gondoltuk, Ön meg fogja ismerni.

A pénztárcából előhúzott egy

erősen gyűrött lapot, amelyet nyilván összeragasztottak,

sokszor összehajtogattak

és széthajtottak már.

A tanárnő -

anélkül, hogy odanézett volna

 - tudta, hogy ez egyike volt

azoknak a lapoknak,

 amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket

az osztálytársak írtak Markról.

Nagyon szeretnénk Önnek

megköszönni,

hogy ezt a feladatot adta az osztálynak

- mondta Mark anyja.

Amint látja,

Mark nagyon megbecsülte.

A többi régi tanítvány is összegyűlt

a tanárnő körül.

Charlie elmosolyodott és azt mondta:

Nekem is megvan még a listám.

 Az íróasztalom felső fiókjában őrzöm.

Chuck

felesége pedig így szólt:

 Chuck megkért, hogy a listát ragasszam

 be az esküvői albumba.

Az enyém is megvan még -

mondta Marily. A

naplómban tartom.

Ekkor Vicki, egy másik osztálytársuk a

zsebnaptárát vette elő,

és megmutatta a használattól

 megkopott és

foszladozó listát a többieknek.

Mindig magamnál hordom -

mondta Vicki, és hozzátette:

Meg vagyok győződve,

 hogy mindnyájan megőriztük azt a listát.

Várnai Zseni:Csodák csodája

 

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés... tavasz!

Az élet!

Az életben a lényeges dolgok ingyen kaphatók: a gondos anya, a nap és a barátság. Hely az asztalnál és egy szivélyes ölelés. A tavasz fénye. Egy gyerek nevetése. Egy madár éneke. A patak csobogása. A fák árnya. A tenger hullámai. A nap és az éj. A nyugalom és a csend. A hetedik nap. Az élet és a halál. Embernek lenni a földön.

Március 15

NEMZETI DAL
Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Az úton menni kell

"Tudod, mostanában sokszor gondolok arra, 

hogy az úton menni kell, 

akár csukott szemmel, csukott füllel is,

de nem körülnézni, 

nem figyelni a szemeket, ki mit szól hozzá. 

Oda kell lépni, ahova az

ember úgy érzi, 

lépnie kell.

Mert a taps is, a füttyögés is megzavarja az embert, 

és akkor zavarában, vagy hiúságában eltéveszti a célt. 

A saját célját. 

Mert a taps is, a füttyögés is tereli az embert oda, 

ahol a megfelelni akarás van. 

De az életnek nem szabad megengedni, 

hogy produkcióvá silányuljon. 

Nem szabad, hogy mások

mondják meg, 

az merre induljon, kit

válasszon, 

ki való hozzá, kit illik

szeretnie. 

Mi lesz jó neki.

Nem szabad hallani se a füttyöt, se a tapsot, 

ha az ember el akarja érni a célt, 

ami neki van kijelölve. 

És megmagyarázni se kell azt, hogy miért úgy, 

miért arra.

Mert aki magyarázkodás nélkül nem érti, 

az soha nem fogja megérteni. 

Az csak azt hallja, amit hallani szeretne."

A tavasz

,,Mi az?'' - kérdezte Vén Rigó.

,,Tavasz'' - felelt a Nap.

,,Megjött?'' - kérdezte Vén Rigó.

,,Meg ám!'' - felelt a Nap.

,,Szeretsz?'' - kérdezte Vén Rigó.

,,Szeretlek!'' - szólt a Nap.

,,Akkor hát szép lesz a világ?''

,,Még szebb és boldogabb!''

Keress egy kezet.

"A káoszban keress egy kezet, amelyet 

elérhetsz és megérinthetsz, és megfoghatsz, 

keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz, 

és akkor egy pillanatra -de nem tovább, 

csak egy pillanatra- rend lesz a káoszban, 

nyugalom lesz, központja két összefonódott kéz. 

Aztán a kezek széthullanak, és 

többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, 

és rosszabb lesz, mint volt. 

Megérinteni egy kezet a káoszban: 

ez a szerelem."